A magyar agrárium alapvetően alapanyag-termelésre rendezkedett be, ezért fontosak azok a befektetések, amelyek az élelmiszer-feldolgozást erősítik - mondta Gráf József a gyár ünnepélyes átadásán.
Lukas Vanreusel, a cég ügyvezető igazgatója elmondta: a belga cég választása a 22 lehetséges magyarországi helyszín közül elsősorban a közeli M5-ös autópálya és a jól működő agráripari park miatt esett a homokháti kisvárosra. Mórahalmon megtalálták azokat a húsipari, valamint zöldséget és gyümölcsöt termesztő partnereiket is, akikkel a jövőben együttműködnek - fűzte hozzá.
A 2,5 hektáros telken épült 3500 négyzetméteres alapterületű üzemben kezdetben 30, később 80-100 embert foglalkoztatnak. A helyszín lehetőséget ad az üzem későbbi bővítésére is - közölte az ügyvezető igazgató.
A Vanreusel-család tulajdonában álló vállalkozás Belgiumban hasonló üzemet működtet 1953 óta, ahol napi 70 tonna húst dolgoznak fel. Főbb piacaik Belgium mellett Hollandia, Németország, Franciaország, kisebb mértékben Spanyolország, vevőik pedig főként vendéglátóipari cégek. Az első három évben Mórahalmon készített termékeiket is teljes egészében exportálni kívánják, ám később Magyarországon és a régióban is bővíteni kívánják piacaikat - közölte Lukas Vanreusel.
Nógrádi Zoltán, a homokháti kisváros polgármestere elmondta, az agráripari parkot 1997-ben hozták létre, jelenleg 58 hektáros területén 25 cég működik mintegy négyszáz alkalmazottat foglalkoztatva.