2p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Sanofi-Synthelabo csoporthoz tartozó Chinoin 40 millió eurós beruzásban megvalósuló új üzemének alapkövét tették le pénteken Veresegyházán.

A Chinoin a Sanofi-Synthélabo vállalatcsoporton belül a második legnagyobb a franciaországi gyártóbázis után - mondta el Jean-Francois Dehecq, a Sanofi-Synthélabo vállalatcsoport elnök-vezérigazgatója újságíróknak.

A veresegyházi üzem bővítése része annak a 200-250 millió eurós beruházási programnak, amelynek döntő hányadát a következő három-négy évben valósítják meg a Chinoinban. Ennek mintegy negyedét már elköltötték - tette hozzá.

A Pharmavit volt gyárában az évi 60 ezer dobozos kapacitást 2006-ra évi 100-120 ezer dobozra növelik, és ugyanakkor az újpesti gyárból a tablettagyártást Veresegyházára telepítik át. A budapesti gyárból 250 főt helyeznek át Veresegyházára, ahol így a Chinoin 420 főt foglalkoztat majd. Újpesten a hatóanyaggyártás és a kutatási tevékenység marad.

A Sanofi-Synthélabo 55 originális molekulájából kettő kutatása Magyarországon folyik, de az elnök-vezérigazgató elsősorban azt hangsúlyozta, hogy a magyar kutatási bázis fontos része a vállalatcsoport kutatóhálózatának.

A Chinoin az idén mintegy 20 százalékos árbevétel-növekedést vár a tavalyi 61,3 milliárd forint nettó árbevételhez képest, de a profit várakozásokat Jean-Francois Dehecq nem kívánta közölni. Tavaly a Chinoin adózás előtti nyeresége 17,8 milliárd forint volt - számolt be az MTI.



LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!