2p

A médiában akarok dolgozni - az elmúlt időszakban szlogenné vált ez a mondat. A média és általában a kommunikációs szakma rendkívül divatossá vált az álláskeresők körében.

A kiadók főleg a sales területet erősítik

A médián belüli pozíciók más területeknél is erősebben épülnek a kapcsolati tőkére. Az állásokhoz elsősorban informális úton lehet hozzájutni.

Tóth Benedek, a SZTE BTK média szakának tanára szerint az egyetem alatti gyakorlati munkákkal igyekeznek segíteni a diákok elhelyezkedését. A régió médiumaiban, így az MTV körzeti stúdiójában, a városi televízióban, a Rádió 88-ban vagy a Dél-Magyarországban dolgozhatnak gyakornokként a diákok az egyetemi képzés ideje alatt, és aki jónak bizonyul, azt a munkahelyek gyakran ott tartják. A PR szakirány végzősei közül többen az iskola kapcsolatai segítségével tudtak a későbbiekben PR-ügynökségnél elhelyezkedni.

Kérdésünkre sem a JATE média szakán, sem a Budapesti Médiaintézetben nem tudták megmondani, diákjaik milyen arányban helyezkednek el a végzettség megszerzése után. Egy volt média szakos diák elmondta, ismeretei szerint az ő évfolyamában diplomázó 35 diák közül újságíróként öten helyezkedtek el.

A tavalyi év második felében megalakult Média HR médiaorientált személyzeti tanácsadóként kínál állásokat ezen a piacon. Megbízóik a média, reklám és PR területén egyaránt szinte kizárólag a legalább pár éves tapasztalattal rendelkező szakembereket keresik.

A cégek jelenleg elsősorban 'médiasales' típusú pozíciókat hirdetnek meg, mivel a médiafelületek értékesítése, az ügyfelek megszerzése az elsődleges cél a meglehetősen túlzsúfolt piacon. Jóval kevesebb lehetőség van kreatív területeken elhelyezkedni.
A kezdők helyzete nem könnyű, de ha elég ügyesek és átgondoltak, valamelyik hozzájuk közel álló szerkesztőségnél külsős vagy gyakornoki pozícióban kezdenek el dolgozni, és idővel ebből felfejlődhetnek főmunkatársi pozícióba.

A grafikusok, webdesignerek számára szintén az egyetlen járható út, hogy egy-egy alkalmi projektet vállalnak el eleinte, majd ajánlás útján bekerülhetnek egy céghez.

Szemléletváltásra lenne szükség ezen a téren, hogy ne az ismeretség legyen a legfontosabb szempont az elhelyezkedésnél, hanem ehelyett a szakemberek szaktudása érvényesüljön.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!