Míg 2002-ben és 2003-ban rekordszámú vállalat jutott csődbe Németországban, addig az idei első fél évben enyhén csökkent a tönkrement cégek száma. A legnagyobb javulás a feldolgozó- és az építőipar területén volt tapasztalható.
Az idei első hat hónapban tavalyhoz képest 1,7 százalékkal 19.300-ra csökkent a csődök száma. A javulás elsősorban Kelet-Németországnak köszönhető, ott 7,4 százalékkal kevesebb bukást regisztráltak, mint 2003-ban.
Ezzel szemben az ország nyugati felében enyhén, 0,2 százalékkal növekedett a mutató, azaz mintegy 14,700 cég volt kénytelen bezárni kapuit, jelentette a Reuters.
Különösen a feldolgozó- és az építőipar területén javult a helyzet, ott 12,7, illetve 7,5 százalékkal csökkent a csődök száma. Ezzel szemben a kereskedelemben enyhe, 1,5 százalékos emelkedést regisztráltak ezen a téren.
Szakértők szerint azonban a pozitív eredmény még korántsem jelenti a negatív trend végét: a csődök száma - az egész évet nézve - nem fog érezhetően csökkenni.
Tavaly 5,5 százalékkal 39,700-ra nőtt a tönkrement vállalatok száma, ami rekordot jelent. Idén az előzetes becslések szerint összesen 39-41 ezer cég fogja bedobni idő előtt a törölközőt.
(Menedzsment Fórum)
Nehéz évek után ismét kevesebb a vállalati csőd Németországban