A Cinven és Candover pénzügyi befektető cég a birtokosa annak a tudományos kiadóóriásnak, mely a Bertelsmannspringer és a KAP (Kluwer Academic Publishers) egyesüléséből született még 2003-ban. A riválisok kétkedve fogadták a hírt, s fúziós vádakkal illeték a vállalatot, de Haank elhessegette a kritikusokat. A Springer befektetői remélik, hogy a cég 2007-ben debütálhat a tőzsdén. Az igazgató szerint addig is a hosszú távú célokat kell szem előtt tartani. A vállalat az eddig megtakarításokat (60 millió euró) a sajtóba és egyéb kezdeményezésekbe forgatja vissza, hogy meggyorsítsa a növekedésből adódó problémák megoldását. Gond pedig akad bőven, hiszen a tudományos, műszaki és orvosi lapok piacán a könyvtárak számítanak a legnagyobb ügyfélnek, s ezek költségvetését folyamatosan nyírbálják.
Néhány akadémikus és könyvtár már fel is emelte hangját a jelenlegi gyakorlat ellen, amiben a végfelhasználó viseli a költségek legnagyobb részét. Véleményük szerint egy szponzori társaság fizetne a tanulmányokért, amiket később széles körben terjesztenének. Annak ellenére, hogy a Springer gyermetegnek találta az ötletet a hagyományos megoldás mellett felajánlotta a szerzőknek, hogy amennyiben egy tanulmány elfogadásra kerül egyszeri, 3000 dolláros díj fizetése mellett a publikáció terjesztése ingyenes lesz. A riválisok máris PR fogásként aposztrofálták az akciót és kétlik, hogy nagy érdeklődésre tartana számot.
Szakértők szerint azonban ennél jóval nagyobb problémát jelent az online piac. Haank korábbi vállalatánál tapasztalhatta, hogy mekkora költséggel jár egy olyan online kereső adatbázis kialakítása, mely tudományos anyagokat tartalmaz. Ezért is vélekedik úgy, hogy a feladat kihelyezhető, nem kell a Springernek saját keresőt készítenie. A Reed Elsevier vezetője azonban úgy gondolja, hogy számos előnnyel jár a saját rendszer. A jövő záloga a rugalmasság és a piacképes online termék, így adott a feladat Haank számára, hogy bebizonyítsa nem igaz az Elsevier főnökének állítása.
(Menedzsment Fórum)
Nehéz feladat előtt a Springer tudományos részlege
Kevesen irigykedtek tavaly Derk Haank-re, mikor az angol-holland kiadó óriás, a Reed Elsevier élén betöltött posztott felcserélte az alakuló Springer Science elnöki székével. A pozíció keveset ígért, s azt is bizonytalanul.