5p

Aki számít, ott volt – röviden ez mondható el a Nemzetközi Tömegközlekedési Szövetség tegnap zárult kiállításáról. Az ágazat legfontosabb nemzetközi fórumán a Magyarországon járműveikkel már jelen lévő (Bombardier, Siemens, Stadler) vagy rövidesen megjelenő (Alstom) gyártók bemutatták legújabb fejlesztéseiket, amelyek némelyike néhány éven belül a magyar piacra is "beszivároghat". Bár a mezőnyt a nagy külföldi mamutcégek dominálták, a B-pavilon egyik sarkában azért helyet kapott egy magyar cég trolibusza is. Az mfor.hu a helyszínen tartott szemlét.

Negyven országból több mint 350 cég vett részt a Nemzetközi Tömegközlekedési Szövetség június 7.-11. között Bécsben megrendezett  58. kongresszusán és kiállításán, amely a tömegközlekedési ágazat legfontosabb nemzetközi fórumának számít.

Az eseményen gyakorlatilag minden jelentős (és kevésbé jelentős) járműgyártó képviseltette magát Kanadától kezdve Svájcon át Fehéroroszországig, a globális jelleget pedig mindennél jobban érzékelteti, hogy a több mint 2200 hivatalos delegált között nem csak európaikat és észak-amerikaiakat, hanem harmadik világbelieket is találhattunk. Dél-Afrikából például meglepően nagy számú, 32 fős küldöttség érkezett, ott volt a szerteágazó tömegközlekedési hálózattal minden bizonnyal nem rendelkező Namíbia és Szenegál is, de Peru, Chile vagy éppen a személyszállító vasútját néhány évtizede megszüntető Uruguay sem maradt ki a buliból – utóbbi országot egyébként egy távolsági buszjáratokat közlekedtető cég, a CUTCSA egyik menedzsere képviselte.

Egy troli képviselte Magyarországot

A mindössze négy fővel megjelenő Horvátországhoz képest szintén meglehetősen népes, több mint ötven fős csapat érkezett Magyarországról. A bemutatott termékeket tekintve viszont korántsem álltunk ilyen jól: hazánkat gyakorlatilag csak a magyar Auto Red Controll (ARC) Kft., a Szegedi Közlekedési Kft. (SZKT) és a cseh Cegelec által kifejlesztett csuklós trolibusz prototípusa képviselte a B-pavilon egyik eldugott sarkában. 

A gyártók szempontjából a lényeg a jelenléten, az ismertség növelésén, a jövőbeni üzleti lehetőségek felkutatásán és megalapozásán volt – ez most azért is kiemelten fontos, mivel a gazdasági válság ezt a szektort sem hagyta érintetlenül. André Navarri, a Bombardier elnöke például újságírói kérdésre elismerte: tapasztalatai szerint egyes vevőik ma már a korábbinál nehezebben finanszírozzák projektjeiket, sőt arra is akadt példa, hogy a válság miatt néhány üzletet le kellett fújni.

Igaz, a kanadai székhelyű cég pénzügyi eredményein a krízis hatása még nem igazán érződik: az első negyedévben a Bombardier Transportation üzletág árbevétele 2,3 milliárd dollárt tett ki - szemben az előző év azonos időszakában elért 2,4 milliárd dollárral -, az üzemi nyereség pedig még nőtt is, 118 millió dollárról 125 millió dollárra.

Hasonlóan jó eredményeket mondhat magáénak a Stadler is: a svájci cégnél 2008-ban a megrendelések értéke 2,6 milliárd svájci frankot tett ki, ami új rekordot jelent a társaság történetében.

A nagy meccs: Flexity 2 vs. Variobahn

Ezzel együtt - az iparágba beszivárgó válság miatt – az idei év feltehetően próbára teszi a gyártókat, s emiatt felértékelődhet az új fejlesztések jelentősége. Ezek közé tartozik a Bombardier Flexity 2 villamosa is, amelynek világpremierjére éppen a bécsi kongresszuson került sor. Az új Flexityk egyik legnagyobb előnye, hogy az opcionálisan választható Bombardier Primove rendszernek köszönhetően felső vezetékek nélkül is üzemelhetnek.

Ugyancsak a kiállításon mutatta be a cég Talent 2, valamint Spacium típusú elővárosi vonatait is. A Talent alapverzióját egyébként már a magyar utasok is ismerhetik, hiszen jelenleg tíz darab fut belőlük a MÁV vonalain.

Bár - a Bombardierrel ellentétben - a Stadler nem jelentkezett új termékkel, a svájci cég volt az egyetlen olyan gyártó, amely egy teljesen kész, működő villamossal jelent meg az eseményen, mondta el az mfor.hu-nak Dunai Zoltán. A Stadler Hungary Kft. ügyvezető igazgatója szerint a kiállított Variobahn az alacsonypadlós villamosok közül egyszerű hajtásrendszerével tűnik ki, továbbá felépítése lehetővé teszi azt is, hogy a cég az egyedi igényeket is egyszerűen ki tudja elégíteni.

Miskolc, Debrecen és Szeged már örülhet

Könnyen lehetséges egyébként, hogy néhány éven belül a debreceniek, a miskolciak és a szegediek is használhatják majd ezen villamosok egyikét. A három város ugyanis a közeljövőben újra meghirdeti villamostenderét, amelyen a Bombardier is indulni kíván, mondta el lapunknak Szini István. A cég magyarországi főképviselője szerint az a kiírástól függ, mely típussal pályáznak, de valószínűleg a Flexity 2-t küldik majd csatába.              

Szintén jelezte részvételi szándékát a tendereken a Stadler - a svájci cég a Variobahnt vagy a Tangót fogja indítani - , s a Citadis nevű villamosát az elmúlt években több hazai városban körbehordozó francia Alstom is minden bizonnyal ringbe száll majd.

Wéber Balázs

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!