2p

A diplomások munkanélküliségnek okát, Magyar Bálint nem a túlképzésben látja. Az oktatási miniszter szerint ezt a jelenséget a felsőoktatásban tanulók egyenetlen eloszlása okozza.

A diplomások munkanélkülisége mindenütt létezik a világban, ahol jelentős számú képzés folyik - fogalmazott a szakminiszter. Az új felsőoktatási törvény módosításakor a Felsőoktatási és Tudományos Tanácsban növelni szeretnék a gazdasági szféra képviseletét - mondta Magyar Bálint.

Bizonyos szakokon ugyanakkor mutatkozhat túlképzés, [ajanlo=65][igazitas=left/] de az államnak, mint mondta, az a feladata, hogy a belső arányokon változtasson - mutatott rá a szakminiszter. A szaktárca vezetője utalt arra, hogy míg korábban egy adott korosztálynak csupán 5-8 százaléka szerzett diplomát, s így körükben nyilvánvalóan kevesebb volt a munkanélküliek aránya, mint ma, amikor a felsőoktatásba az adott korosztály 35-40 százaléka kapcsolódik be a képzésbe.

Míg 2000-ben a mintegy 26 ezer pályakezdő között 1 600 volt felsőfokú végzettségű, a 2003. évi adatok szerint ez a szám 3 400-ra emelkedett. Az oktatási tárca vezetője nem a túlképzésben látja a problémát, hanem abban, hogy a felsőoktatásban részt vevő tanulók eloszlása nem megfelelő.

Az OECD országokhoz viszonyítva Magyarországon nagyon alacsony a felsőfokú szakképzésbe bekapcsolódók aránya - mondta a miniszter. Nálunk csupán a diákok 2-3 százaléka vesz részt ilyen képzésben, míg az OECD államaiban ez az arány 20 százalék körüli.

A bolognai folyamat részeként a magyar felsőoktatás átáll a kétciklusú képzési rendszerre, s a rendszerből az első három év után már diplomával lehet majd kilépni. A bachelor szakaszban az OECD országokban a diákok 50 százaléka tanul, míg felsőfokú, master képzésben 25-30 százalék vesz részt. A másik probléma, hogy az államilag finanszírozott helyek elosztásában a gazdasági szféra érdekérvényesítő képessége meglehetősen gyenge - húzta alá Magyar Bálint. (MTI)

Kapcsolódó anyagok
Aggasztó mértékben nő a diplomás munkanélküliség
Lehetőségek nélküli pályakezdő diplomások

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!