2p

A Texas Instruments is megérzi az okostelefonok piacának bedugulását: a vállalat részvényeinek értéke a várt papíronkénti 40 helyett csak 37 pennyvel javul majd az utolsó negyedév végén. A vállalat vezetői azzal indokolják az előrejelzések módosítását, hogy a drágább mobiltelefonokba való chip-ekből kevesebb bevétele származik a cégnek, mint azt várták volna.

A társaságnál azt mondják, hogy a piacokon a vártnál jobban megugrott az olcsóbb telefonok iránti igény, míg a drágább, nagy sebességű, drótnélküli internetelérést biztosító készülékek iránt csökkent a kereslet. Ötször annyi Texas Instruments gyártmányú chip van ugyanis az ilyen mobilokban.

Doug Freedman, az Amerikai Technológiai Kutatóintézet elemzője szerint várható volt, hogy a cég csökkenti előrejelzéseiben részvényei értékét, miután nagy konkurense, a National Semiconductor Corp. meglehetősen gyenge eredményeket közölt múlt héten.

Ron Slymaker, a cég befektetőkkel kapcsolatot tartó felelőse azt mondta, hogy a disztribútorok jobban csökkentik készleteiket, ebben a szezonban, mint a korábbiakban, és ez várhatóan a következő év első negyedévére is igaz lesz, sőt akkor még a mostaninál is nagyobb mértékben csökkennek a cég bevételei, amire egyébként is hatással szokott lenni az ünnepek utáni vásárlási láz lecsengése.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!