2p

A politikai kampányban sok pénz van ugyan, ám az jellemzően nem az üzleti pr-rel foglalkozó cégek kimutatásaiban jelenik meg. Növekedési lehetőség sem a politikai versengésben van az idén, inkább a marketingbüdzsék átstrukturálódásától vár sokat a szakma - írja a Napi Gazdaság.

Az ügynökségek nem adják a nevüket a politikához

Politikai témákat, illetve a pártok nyilvános kommunikációját a legritkább esetben vállalják az üzleti szférában tevékenykedő ügynökségek. A magyar politikai életre jellemző négyévenkénti kurzusváltás ugyanis minden egyes ciklus végén ellehetetlenítené az illető ügynökséget. Szántó Péter, a Noguchi Porter Novelli ügyvezető igazgatója szerint a politikai pr-t most olyan alacsony színvonalon művelik, hogy az igényes ügynökségek ahhoz nem is igen adnák nevüket.

Mást gondol erről a Grey Worldwide Budapest, szerintük a politikai, kormányzati kommunikátorok gyakran átnyergelnek az üzleti szférába a kampány lezárultával. A politikai kommunikációban ugyanakkor kiemelt jelentősége van a bizalomnak, ami leginkább személyes kapcsolatok során teremtődik meg. Egy szakértő szerint éppen a bizalmi tényező miatt fordul elő, hogy a sajtófigyelést és a közlemények elkészítését politikailag elkötelezett újságírókra bízzák a pártok.

2006-os lehetőségek

A pr területén 2006-ban nagy bővülésre csak néhány szegmensben van lehetőség. Ilyen például a környezetvédelem, a környezetterhelő tevékenységet folytató társaságok ugyanis egyre többet költenek az ezzel, illetve környezetbarát programjaikkal kapcsolatos kommunikációra. Ez a szegmens akár 30 százalékos éves növekedést is megélhet. Hasonlóan jó lehetőségek rejlenek a válságkommunikációban is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!