A vezetékesként ismert Telenor nemzetközi piacra lépése óta csak mobilcégeket vesz - nyilatkozta a Világgazdaságnak Ove Fredheim, a Pannon GSM Rt. közelmúltban kinevezett vezérigazgatója.
Fredheim szerint a magyar leányvállalat ideális példa számukra, hiszen 100 százalékban a Telenoré, a helyi piac meghatározó szereplője, és pénzügyileg is stabil.
A Telenor továbbra is a terjeszkedés fázisában van, inkább venne mint eladna cégeket. Az eladást az anyacég csak akkor venné számításba, ha szüksége lenne készpénzre. E téren viszont annyira jól áll, hogy inkább saját részvényeit vásárolja vissza, ezzel is jelezve, hogy nagyon bízik saját jövőjében.
A cégvezető szerint az a néhány ezer előfizető, aki a számhordozhatóság lehetőségével élve szolgáltatót cserél országos szinten, nem okoz nagy átrendeződést a piacon. A Pannon szerint a jövőben sem várható ebből fakadóan jelentős változás, ezt támaszthatják alá a fejlett nyugat-európai piacokon a magyarországinál korábban bevezetett számhordozás tapasztalatai is - számolt be a Világgazdaság.
A 3G hálózattal kpacsolatban Fredheim a Világgazdaságnak elmondta: az előzetes elképzelések alapján az ésszerű és elfogadható terv az lehet, ha a hálózatot három éven belül csak 15-20 százalékos lefedettségűre építik ki a szolgáltatók. Annak semmi értelme, hogy megfelelő szolgáltatási ajánlat híján építsék a hálózatot, a technológia ugyanis nagyon gyorsan fejlődik, s folytonos további beruházást igényel, ami - amennyiben nincs ügyfél - kidobott pénz.
A harmadik generációs technológia az adatforgalom szempontjából jelent komoly változást, ugyanakkor a magyar piacon még mindig nagyon domináns a hangszolgáltatás, és elenyésző az adatforgalomból származó bevétel - írja a Világgazdaság.
Kapcsolódó anyagok
Tízből nyolc magyarnak van mobilja
Olvasóink tíz százaléka váltana mobilszolgáltatót
Új vezérigazgató a Pannon GSM-nél
Nem kívánják eladni tulajdonosai a Pannont
Ove Fredheim, a Pannon GSM vezérigazgatója szerint alaptalanok azok az értesülések, hogy a norvég anyacég megválna a második legnagyobb magyar mobilszolgáltatótól.