2p

Leépítések helyett a munkajog eszközeivel is lehet csökkenteni a kiadásokat, azonban ezekkel a lehetőségekkel számos vállalat nincsen tisztában - hívja fel a figyelmet a Deloitte.

A tanácsadó cég közleményében rámutat: számos olyan lehetőséggel élhetnek a vállalatok, amely révén nem kell létszámcsökkentéshez folyamodniuk. Különösen azért fontos a dolgozók megtartása, mert a megfelelő szakmai képzettséggel rendelkező munkaerő szűkös forrás a munkaerőpiacon, a már beilleszkedett és munkahelyéhez szokott, a vállalati kultúrát ismerő dolgozó pedig jóval hatékonyabb munkaerő, mint a vállalkozásnál frissen kezdő alkalmazott.

A Deloitte szerint az éves rendes szabadság átütemezésével, részmunkaidős foglalkoztatással, munkaidőkeret bevezetésével, munkaerő-kölcsönzéssel, vagy távmunkával, valamint a munkabér egyes elemeinek csökkentésével jelentősen mérsékelhetők a foglalkoztatás költségei.

Ezen felül összesen mintegy 30 milliárd forintnyi központi és európai uniós forrás áll az idén rendelkezésre munkahelyek megőrzésére, és további mintegy 110 milliárd forint gazdaságfejlesztésre. Ezek célja többek között a munkavállalók ismételt elhelyezkedésének biztosítása, illetve új munkahelyek teremtése - emlékeztet a tanácsadó. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium bejelentése alapján például támogatásban részesülhetnek mindazon vállalkozások, amelyek csoportos létszámleépítés után állásukat vesztett dolgozókat vesznek fel.

A Deloitte kiemeli: a válságra adható válaszok egyike a munkaerő átcsoportosítása bizonyos tevékenységeknél, azaz egyes munkavállalók elbocsátása mellett más munkahelyek megtartása, vagy a státuszok számának növelése az adott munkakörben. Ezt motiválhatja a válság utáni időszakra való felkészülés, amit a célirányos, kifejezetten munkahelyek teremtését célzó támogatások is segíthetnek.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!