2p

Az outsourcing nem csak arról szól, hogy csökkentsük a költségeket, hogy olcsó munkaerőt találjunk, hanem arról, hogy a maximumot próbáljuk meg kihozni a meglévő állományból.

Ez a költségcsökkentés mellett a vállalat áramvonalasítási folyamatának a része is - ezt hangoztatták egy brit beruházási fórum egyes résztvevői.

A különböző vállalati tevékenységek külső szolgáltatókhoz való kihelyezése mind népszerűbbé válik, aminek követeztében az előrejelzések szerint Nyugat-Európában és az USA-ban az IT-szektor állásainak 25 százalékát fogják külföldre telepíteni. Nem véletlen, hogy az említett konferencia egyik résztvevője úgy fogalmazott, hogy a specializációról szól a történet, meghatározod, mit csinálsz a legjobban, s azt csinálod, azaz a tennivalók újraértékelése is ez.

Egyébként kiderült, hogy a NAFTA, azaz az észak-amerikai szabadkereskedelmi társulásban a viszonylagos munkahely-növekedés erősebb volt az USA-ban, mint Mexikóban, jóllehet az amerikai szakszervezetek állandóan siránkoztak.

Egyes cégek képesek voltak 30 vagy még akár 90 százalékkal is csökkenteni költségeiket a forráskihelyezéssel Indiába, évekig is élvezhették ennek előnyeit. Egy bizonyos idő után azonban eljutnak arra a pontra, hogy a költségek ismét növekednek és akkor eljön az ideje annak, hogy a nagyobb értéket teremtő tevékenységekre fókuszáljanak, anyaországukban - húzza alá a Reuters hírügynökség jelentésében.

John Snow amerikai pénzügyminiszter is épp most jelentette ki: a munkahelyek visszatérnek lassan az USA-ba, a rendkívül gyors termelékenységnövekedés miatt is. Mindezek ellenére egyes szakértők úgy becsülik, hogy az üzleti folyamatok kihelyezése Indiába még az elkövetkezendő négy év során mintegy 50 százalékkal növekszik majd.

(Menedzsment Fórum)

Kapcsolódó anyagok
Töretlen a munkahelyek keletre telepítése
A kis cégek is kihelyezhetik tevékenységeiket
Terjed a vállalatátalakítást célzó outsourcing

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!