3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Bár számos kérdésben megegyezett a munkáltatóval a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ), így a pénteki ferihegyi sztrájk is elmarad, viszont továbbra sem írta alá a Budapest Airport (BA) Zrt. által a másik öt szakszervezettel korábban megkötött egyezséget. Emellett a Munkaügyi Bíróságon kedden kezdeményezett pertől sem áll el.

(Forrás: MTI)

Az LDFSZ és a később hozzá csatlakozó Gazdasági Szakemberek Szakszervezete (GSZSZ) vállalta, hogy 2006. december 31-ig nem szerveznek sztrájkot, ha a BA Zrt. a kötelező nyugdíjba vonulás, az öregségi nyugdíjkorhatárt már elért alkalmazottak számára az előrehozott nyugdíjazás, valamint a korengedményes nyugdíjazás lehetőségét biztosítja, emlékeztet a szakszervezet MTI-nek eljuttatott közleménye a kedden a BA menedzsmentjével kötött megállapodásra.

Eszerint amennyiben csoportos létszámleépítésre kerülne sor a társaságnál, úgy a vezetőség konzultál az érdekképviseletekkel, továbbá írásban tájékoztatja a reprezentatív szakszervezeteket a meghozandó döntésekről. A dokumentum szerint a BA Zrt. fontolgatja, hogy értékesíti a RÜK Kft.-t a következő néhány hónap során, de az eladásról végleges döntés még nem született.

Az LDFSZ és a GSZSZ leszögezte: az üzletág értékesítésének pályázati dokumentációját - annak átadását követő hat napon belül - véleményezik, majd a kiírás előtt személyes konzultációt tartanak a munkáltató bevonásával.

A felek írásban rögzítették azt is, hogy az ebben a dokumentumban nem rendezett kérdésekben továbbra is a korábban megkötött és érvényes megállapodás szerint járnak el. Ez azt jelenti, hogy az LDFSZ továbbra is érvénytelennek tartja azt a február 8-án, öt másik szakszervezettel létrejött megállapodást, amelyben - egyebek mellett - 2009. február 1-ig lemondtak a sztrájkhoz, munkabeszüntetéshez való jogukról. Továbbá a Munkaügyi Bíróságon e héten kezdeményezett pertől sem állnak el.

A keddi megállapodással csupán az LDFSZ és a BA Zrt. között március 24-én megkezdett sztrájkegyeztetés zárult le, derül ki a szakszervezetek közleményéből.

Mint ismert, a BA Rt. még

kedden jelentette be

, hogy a megegyezésnek köszönhetően elmarad a repülőtéri üzemanyag-kiszolgálók által péntekre meghirdetett munkabeszüntetés. A BA-nak a Ferihegyen működő hat szakszervezet közül öttel (RMGSZ, Fortisz, RFDFSZ, JESZ, RÜDSZ) már február elején sikerült megállapodnia a bérfejlesztésről és az átszervezésről. Az egyezség kialakította a vállalat átalakításának kereteit, melynek jegyében történik majd a létszámcsökkentés, illetve a társaság egyes üzletrészeinek értékesítése.

A legutóbbi hírek szerint

a következő három évben a munkavállalók 18 százalékától válna meg a repülőtér.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!