2p

Kevés pénz jut kulturális szponzorációra, a támogatási portfólióban egyelőre nem szerepel kiemelt helyen a magaskultúra. Pedig ez a tevékenység hozzájárul a márkaépítéshez és közvetetten üzleti hasznot is hozhat, írja a Napi Gazdaság.

A hazai vállalatok a legtöbbet egészségügyi és szociális ellátásokra áldozzák, míg nemzetközi szinten a nagy költségvetésű sportesemények emésztik fel az üzleti szponzorálás zömét, és az összes támogatás mintegy 15 százalékát költik kultúrára. A budapesti Pavarotti-koncert hazai támogatása is eltér a külföldi gyakorlattól, Németországban például a Daimler-Chrysler és a Deutsche Bank verseng a főtámogatói címért, hazánkban meghatározó cég nem vesz részt a megvalósításban.

A hazai piacon a Pavarotti-koncertet szervező Megakoncert 2006 producere szerint torzulás tapasztalható, mivel a szponzori kör megteremtése főként kapcsolati tőke függvénye, s nem függ az előadótól. Az is gyakori, hogy nagyvállalat csak akkor ad pénztámogatást, ha korlátlanul beleszólhat a szervezésbe is. Probléma, hogy a marketingben mérhető eredményt kell elérni, viszont a komolyzenei koncertek támogatásának hatása sokszor jóval később jelentkezik, ezért is fordulnak a cégek a "tömegkultúra" szponzorációja felé.

Ennek ellenére nem reménytelen a helyzet, az a vállalat, amely a komolyzenét támogatja, tapasztalatok szerint hűséges marad. Jó példa a Liszt Ferenc Kamarazenekart támogató MKB vagy a Magyar Telekom. A szponzorálás kapcsolatot épít, ami lojalitást eredményez, abból pedig előbb-utóbb profit lesz, mondta Szabó Gyula, a Magyar Telekom igazgatóhelyettese. A komolyzenével inkább a magasabban kvalifikált embereket, vállalatvezetőket lehet elérni, ám ez a szűk réteg komoly befolyással bír, írja a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!