2p

A drezdai Infenion chipgyár felmondott annak a 25 munkavállalónak, akik pornográf tartalmú elektronikus leveleket küldözgettek egymásnak. Egy mainzi alkalmazottat azonban, akit szexoldalak nézegetése miatt elbocsátottak, a munkaügyi bíróság ítélete szerint kártalanítania kell a szigorú cégvezetésnek.

A 4500 főt alkalmazó drezdai cég szóvivője szerint: "A munkatársak egyértelműen megsértették a munkarendet, így nem tehettünk mást". A chipgyártó társaság munkaügyi szabályzata ugyanis tiltja a vállalati számítógépeken a pornográf anyagok tárolását és terjesztését. Anna Rule úgy nyilatkozott, a kollégák egyrészt cégen belülre továbbították az e-maileket, másrészt külső személyeknek is elküldték azokat. A munkaidejükben pornográf tartalmakat terjesztő munkatársakat egyébként egy kolléga adta ki a felsővezetésnek.

Jogtalanul rúgta ki azonban egy mainzi munkáltató azt az alkalmazottat, aki szexoldalakat látogatott. A német Rheinland-Pfalz tartomány munkaügyi bírósága csütörtökön kihirdetett ítélete szerint először megrovásban kellett volna részesíteni a megtévedt beosztottat, és csak súlyosabb esetben folyamodhat a munkaadó az elbocsátás eszközéhez. A kirúgott férfi nemcsak pornográf tartalmakat nézett a világhálón, de még szexvonalakat is hívogatott a munkahelyéről.

A munkaadó azzal indokolta döntését, hogy pedagógiai jellegű munkakörben dolgozott az alkalmazott, így magasabb etikai követelményeknek kellett volna megfelelnie. A bíróság nem tartotta elegendőnek ezt az indokot, mivel először el kellett volna beszélgetnie a két félnek az esetről, és ezáltal helyreállítani a felettes elvesztett bizalmát. Az azonnali elbocsátás, mint retorzió nem a megfelelő eszköz, döntött a német tartomány munkaügyi bírósága.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!