3p

Az Ausztriában adódó álláspiaci lehetőségekről, az osztrák fél aggodalmairól, valamint a kölcsönös szlovák-magyar nyitás hatásairól kérdezte a Jobpilot Kovács Gézát, a Foglalkoztatási Hivatal főosztályvezetőjét.

A szakember elmondta, Ausztriában kétoldalú szerződés alapján ebben az évben eddig csak a határ menti ingázók vállalhattak munkát, a gyakornoki program jelenleg áll, az osztrákok többé-kevésbé alaptalan aggodalmai miatt. Az osztrák fél valószínűleg attól tart, hogy aki most a gyakornoki program keretében kijut egy évre, az az úgynevezett 12 hónapos szabályt kihasználva kint is marad.

Kovács Géza szerint alaptalanok az ausztriai aggodalmak, mivel a magyar munkavállalók alapvetően 2-3 évre tervezik a külföldi tartózkodást, lévén nem annyira mobilok, mint nyugat-európai társaik. Az osztrákokkal szemben a németek, bár hasonlóan korlátozó intézkedéseket érvényesítenek, az év eleje óta továbbra is kiadták a velük megkötött egyezmény keretében a munkavállalási engedélyeket egy évre, illetve megadták a 6 hónapos hosszabbítás lehetőségét is sokaknak.

Az ausztriai munkavállalás terén nem várható gyors javulás, mivel a hazai és az osztrák fél között jelenleg nem folyik egyeztetés. A kétoldalú gyakornoki egyezményt viszont az EU-s szabályok miatt nem mondhatják fel, illetve nem szüneteltethetik tartósan nyugati szomszédaink. 'Az idén egyébként már 600 fő jelentkezését továbbítottuk Bécsbe, de az osztrák fél aggályai miatt még senki sem kapott munkavállalási engedélyt.' - mondta el Kovács Géza a Jobpilotnak. A jelentkezők kb. fele vendéglátós, őket egyébként nagyon keresik Ausztriában.

A határ menti ingázókra érvényes program sem folyik teljesen zavartalanul. A tavalyi kvóta 1700 fő volt, az idei 1990, de a 'plusz' kétszáz fő egyelőre még vár a bejutásra. A Foglalkoztatási Hivatal főosztályvezetőjének reményei szerint ez a probléma azonban napokon belül megoldódik.

A nálunk munkát vállaló szlovák polgárokkal kapcsolatban Kovács Géza elmondta, nem kell túlzott beáramlástól tartani. A tavalyi évben például kb. 80 ezer külföldi munkavállaló jöhetett Magyarországra dolgozni, de csak 50 ezren érkeztek. A csatlakozási szerződés értelmében azonban jogunk van védintézkedéseket hozni addig, amíg valamelyik tagország fenntartja a korlátozó intézkedéseit bármely más, új tagország ellenében. Ha a külföldi munkaerő tömeges megjelenése az ország, vagy egy régió, esetleg egy szakma helyzetét komolyan veszélyeztetné, alapos indoklással kérhetjük Brüsszeltől a
védintézkedések bevezetésének engedélyezését.

Forrás:jobpilot

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!