A légitársaság a magyar piacon három géppel üzemel, összesen pedig tízzel repül. A nyári menetrendben 79 százalékos foglaltságot szeretnének elérni járataikon. A gépek egy részét a TravelService charterutasai töltik meg, a fennmaradó helyeket értékesíti a Smart Wings, tette hozzá az igazgató.
Jiri Svoboda szerint cégük nem tekinthető klasszikus diszkont légitársaságnak, mivel a versenytársaknál több szolgáltatást nyújtanak az utasoknak (például ingyen adják az üdítőt és a szendvicset), ráadásul az interneten kívül hagyományos értékesítéssel is adnak el jegyeket. Ferihegyen a 2B-ről közlekedtetik járatait, nem pedig a fapados bázisnak számító egyes terminálról.
Mint ismert, a Smart Wings a téli menetrend hatályba lépése óta, október végétől közlekedtet járatokat Budapestről Prágába, Barcelonába, Párizsba, valamint Madridba, és a tervek szerint jövő nyártól Róma is elérhető lesz a magyar fővárosból. Prága mellett egyébként Budapest a társaság második bázisa.
A Smart Wings a TravelService charter légitársaság leányvállalataként 2004 május elsején kezdte meg tevékenységét. Farkas Attila, a Travel Service hazai cégének ügyvezető igazgatója lapunknak korábban úgy nyilatkozott: a SmartWings jelentősége marginális tradicionális üzletágukhoz viszonyítva, így a társaságot a nemrég beindult magyarországi járatok esetleges bukása sem rázná meg.
MTI/Menedzsment Fórum
Nyereséget vár Ferihegyen a cseh fapados
Az erős konkurencia ellenére nyereséges üzemelést vár a magyar piactól a Ferihegyen október vége óta jelen lévő Smart Wings cseh magán-légitársaság, mondta el Jiri Svoboda, a csoport prágai igazgatója kedden Budapesten.