4p

Január 16-tól csökkennek a gyógyszerár-támogatások, így a gyógyszerek ára emelkedni fog. Az egészségügyi minisztérium szerint, ha a betegek hajlandók az olcsóbb készítményeket megvásárolni, akkor nem biztos, hogy többet kell fizetniük a gyógyszerekért. Mfor.hu tudósítás.

"Az olcsóbb nem kerül többe" (mfor.hu montázs)

A kormány minden kategóriában csökkenti a gyógyszerár-támogatások mértékét, így azoknak a készítményeknek az esetében, amelyeket eddig 90 százalékban támogatott a TB a támogatás mértéke január 16-tól csak 85 százalékos lesz, a 70 százalékos támogatás 55 százalékosra csökken, az 50 százalékos pedig 25 százalékra. Lesznek ezen kívül olyan készítmények is, amelyeket továbbra is 100 százalékban támogat az állam, viszont kiváltásukért 300 forintos térítési díjat kell majd fizetni.

A minisztérium úgy határozott, hogy 35 féle gyógyszerért pedig egyáltalán nem kell majd fizetni, még térítési díjat sem. Ezek főleg a súlyos krónikus betegségek gyógyítását, illetve kezelését lehetővé tevő gyógyszerek.

A január 16-tól életbe lépő változtatásokkal a kormány a pazarlást szeretné megszüntetni - mondta Horváth Ágnes az egészségügyi tárca államtitkára. A politikus véleménye szerint eddig a betegek szinte ellenőrizetlenül kapták gyógyszereiket, sokszor olyat, amely hatóanyagában nem is különbözik más, olcsóbb gyógyszerektől. "Vérnyomáscsökkentésre például kétféle készítmény van, így aki a drágábbat szedi továbbra is, az 1020 forintot fizet, míg aki hajlandó váltani, csak 443 forintot" - mondta az államtitkár.

"Összességében az mondható el, hogy aki hajlandó változtatni, maximum 12-18 százalékos gyógyszer-áremelkedést kénytelen elviselni, de az is előfordulhat, hogy egyáltalán nem kell többet fizetnie a patikában" - tette hozzá.

Elmozdulás a generikumok felé

Mivel az új ártámogatási rendszer az olcsóbb gyógyszerek felé tereli betegeket, megnő a generikumok, azaz a lejárt szabadalmú, utángyártott gyógyszerek iránt a kereslet. Ezeknek a szereknek a többsége szerepel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) alapgyógyszer-listáján, így ezek hatékony és megbízható készítmények - mondta Horváth Ágnes.

Az intézkedéseknek a betegek mellett a gyógyszergyártók sem örülnek, mivel szerintük ezek egyértelműen rontják a tavaly 57 milliárd forint adót és járulékot fizető, összesen 15 ezer főt foglalkoztató hazai gyógyszeripar versenyképességét - nyilatkozta korábban Tóth Judit, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének szóvivője. A kutatás-fejlesztés, és a beruházások visszafogása egyaránt elképzelhető következmény - tette hozzá. A szóvivő szerint az állam azért hibázik az ágazatot érintő hátrányos döntések meghozatalával, mert a romló versenyképesség miatt kevesebb adót fizetnek a cégek.

"Azzal, hogy az egészségügyi kormányzat a generikumot használatát erősíti az orvoslásban önmagában nincs semmi baj, hiszen a támogatási rendszerben így megspórolt pénzeket innovációra, új gyógyszerek kifejlesztésére is lehet fordítani" - mondta Bidló Judit az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója az mfor.hu-nak. "Az ellen viszont már tiltakozunk, ha az orvosokat néha arra ösztönzik, hogy mindenképpen generikumot írjanak fel, ellenkező esetben különböző vizsgálatokkal kell szembenézniük. Ez a magatartás ellentétes a piaccal, és azzal is, hogy a beteg szabadon dönthessen arról, milyen gyógyszert akar szedni" - tette hozzá.

Horváth Ágnes államtitkár beszélt arról is, hogy az Algopyrin azért került ki a gyógyszertárakon kívül, benzikutaknál, áruházakban is forgalmazható készítmények köréből, mert mellékhatásaként csökken a szervezetben a fehérvérsejtek száma, így túlzott használata nagy kockázatot jelent. Horváth Ágnes a skandináv országokat említette példaként, ahol ezeket a szereket már nem alkalmazzák.

Az egészségügyi tárca szerint elképzelhető, hogy a hamarosan életbe lépő receptírási kötelezettség bevezetése miatt hamarosan Algopyrin-felvásárlási láz kezdődik a gyógyszertárakban. Lacsán Péter, a szegedi Sas Patika vezetője lapunknak elmondta, hogy a hír bejelentése óta ötször annyi fogy a termékből, mint korábban. A patikavezető elmondta, hogy náluk egyelőre nincs készlethiány Algopyrinből.

L. Nagy Gábor

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!