Egy idegen nyelvet tud használni olvasóink 27 százaléka, két nyelven 29 százalék, és ennél is több nyelven 14 százalék beszél. A 3711 szavazónak tehát pontosan 70 százaléka egy vagy több idegen nyelven képes kifejezni magát.
549 válaszadó, azaz 15 százalék állítja, hogy csak magyarul ért, 546 fő pedig megért egy idegen nyelvet. A legtöbben - a szavazáson résztvevő olvasók 29 százaléka - azt válaszolták, hogy két nyelven is tudnak kommunikálni. Valamivel kevesebben, 27 százalék egy nyelv ismeretében biztos.
Egy tavalyi kutatás szerint a magyar felnőtt lakosság 19,2 százaléka képes idegen nyelven másokat megérteni és magát megértetni, míg az Európai Unióban ugyanez az arány 53 százalék.
A 15 éven felüli magyar fiataloknak is csak egynegyede beszéli valamilyen szinten az öt leggyakoribb nyugati nyelv egyikét.
(Menedzsment Fórum)
Olvasóink 70 százaléka beszél idegen nyelven
A Menedzsment Fórum szavazásának eredményei szerint nem, illetve csak alapszinten beszél nyelveket a válaszadók 30 százaléka.