4p

Az önkéntes programban részt vett fiatalok hatvan százalékának a tíz hónapos önkéntes szolgálatot követően sikerült állást találnia. Az mfor.hu az Önkéntes Központ Alapítvány ügyvezetőjét és az Útilapu Hálózat elnökét kérdezte a hazai munkaerőpiacon dinamikusan fejlődő önkéntes munkákról.

Magyar önkéntesek a világ 100 országában

Az Útilapu Hálózat 1993-ban alakult akkor lelkes fiatalokból, akik már részt vettek a Service Civil International - nemzetközi ernyőszervezet táboraiban. Azóta az egyik hazai önkéntes szervezetté nőtte ki magát, belföldi és külföldi önkéntes munkákkal foglalkozik.

A Service Civil International évente mintegy 500 tábort indít szerte a világban. Az elmúlt három évben a külföldi táborokba jelentkező magyar önkéntesek száma fokozatosan nőtt: a tavalyi évben körülbelül száz magyar önkéntest tudtak elhelyezni, illetve 60-80 külföldi önkéntes vehetett részt itthoni táborokban. 2008-ban mintegy 760, jellemzően kéthetes, nyári önkéntes táborra lehet jelentkezni a világ mintegy 100 országában.

Bencze Klaudia szerint az önkéntes munka legnagyobb előnye, hogy lehetőséget nyújt a fejlődésre. "Olyan fiatal munkakeresők, akik önkénteskedtek korábban, azért indulhatnak jobb esélyekkel, mert feltehetően rendelkeznek az önkéntességük alatt megszerzett munkavégzési gyakorlattal, magas szintű motivációval és érdeklődéssel, esetleg több kreativitással és szolidaritással, csapatszellemmel. Az önkéntes munka előnye a további előmenetelt tekintve még az is, hogy már a tanulmányok alatt el lehet kezdeni 'bevonódni', így a későbbi munkakereső akár a tanulmányok után közvetlenül is tud munkatapasztalatot felmutatni."

Az Útilapu Hálózattal végezhető önkéntes munkák nagyon változatosak: a szociális munkától a fizikain át a természet-környezetvédelmi, kulturális tevékenységekig minden megtalálható. A munkáltatók legtöbb esetben - az Útilapu Hálózat táboraiban pedig mindig - non-profit szervezetek, vagy iskolák, önkormányzatok, művelődési házak, szociális intézmények.

Végeredményben bérköltség nélkül végeznek el számukra munkát az önkéntesek, valamint ez gyakran a helyi sajtó érdeklődését is felkelti, és így nagyobb publicitást biztosít a szervezetek számára.  

A táborokba minden 18. évét betöltött személy jelentkezhet; léteznek kifejezetten vegyes korosztálynak hirdetett, úgynevezett "mixed age" táborok is. "Jellemzően több a női jelentkező, mint a férfi" - tette hozzá Bencze Klaudia.

A munkákhoz semmilyen szakképesítés nem szükséges, csak nyitottság és motiváció. A táborok nyelve többségében angol, így egy minimális angoltudást és jó kommunikációs készséget elvárnak, de nincsen kötelező nyelvi szint meghatározva. Egyes táborokban kérhetik, hogy az önkéntes tudjon a fogadó ország nyelvén is.

A hálózatba minimális regisztrációs díjjal lehet bekerülni. Amit viszont nem az önkéntesnek kell állnia, az a szállás és az ellátás egésze a két hetes tábor alatt, valamint egy kiegészítő jellegű biztosítás.

Gondoljuk újra az önkéntességet…

"Egyik önkéntesünk, aki nemcsak táborozónk volt, hanem irodakoordinátorként is felelt a szervezet pénzügyeiért, beleértve az általunk szervezett programok költségvetését, kapcsolattartást támogatóinkkal, pályázatfigyelést és -készítést, ma az egyik legnagyobb nemzetközi tanácsadócégnél dolgozik, hasznosítva főként pénzügyi tervezés, controlling, finanszírozás területeken, az Útilapunál önkéntesként szerzett tapasztalatait" - mondta Bencze Klaudia.

Az elnök az ÖKA ügyvezetőjéhez hasonlóan fontosnak tartaná, hogy a munkavállalók a hazai munkaerőpiacon is felismerjék az önkéntességben rejlő munkaerőpiaci lehetőségeket.  A szakemberek szerint "ma Magyarországon szükség lenne arra is, hogy a pályakezdő fiatalok is ráeszméljenek, hogy sok, később hasznos tapasztalatot szerezhetnek önkéntes munkájukkal".

Garai Katalin

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!