2p

Az Airbridge és a litván LAL maradt versenyben a Malév privatizációs pályázatán az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. igazgatóságának csütörtöki döntése szerint - közölte a szervezet.

Célegyenesben

A korábbiakban az esélyesek közé sorolt Ofer Hava magánszemély által jegyzett ír-magyar befektetői körrel a továbbiakban már nem tárgyal az ÁPV.

Hírzárlat a végső döntésig

A kiválasztott ajánlattevőkkel folytatódó tárgyalásokon a Malév előtt álló üzleti lehetőségek és a javasolt pénzügyi megoldások részleteit tekintik át, derül ki a testület csütörtöki közleményéből. A privatizációs szervezet - a magyar állam üzleti érdekeinek védelmére hivatkozva - a tranzakciót lezáró döntésig nem ad további információt, azután viszont részletesen tájékoztatja a közvéleményt.

Mint ismert, az ÁPV még 2006. szeptember 7-én hirdetett nyilvános ajánlattételi felhívással induló, tárgyalásos privatizációs eljárást a nemzeti légitársaság állami tulajdonban lévő 99,95 százaléknyi részvénycsomagjára.

"A privatizáció legfőbb célja a nemzetgazdasági szempontból kiemelkedő jelentőségű társaság hosszabb távú működőképességének biztosítása az ehhez szükséges tőkeemelés révén, továbbá a vállalati szervezetrendszer megújulásának előmozdítása, és a légitársaság biztonságos finanszírozásának megteremtése állami szerepvállalás nélkül" - emlékeztet a közlemény.

Négyen pályáztak

A pályázat november 3-i határidejéig négyen nyújtottak be ajánlatot: a litván flyLAL légitársaságban érdekelt LAL Investiciju Valdymas, a többségében malévos pilóták által alapított Sky Alliance, az orosz üzletember, Borisz Abramovics nevével fémjelzett AirBridge és az Ofer Hava magánszemély által jegyzett csoport. Közülük az ÁPV december közepén az Airbridge Zrt.-t, a litván LAL Investiciju Valdymast és az ír-magyar csoportot hívta meg a tárgyalási szakaszba.

Korábbi, meg nem erősített sajtóinformációk szerint a LAL mintegy 120 millió eurót (több mint 30 milliárd forint) szánna a Malévra. Borisz Abramovics nemrégiben - üzleti titokra hivatkozva - konkrét számot nem közölt, csak annyit, hogy a légitársaság likviditásának fenntartásához nagyon sürgősen legalább 30-50 millió dollárra (közel tízmilliárd forint) lenne szükség.

MTI/

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!