Lovász Tibor, a Völgység Cipőgyártásáért Egyesület elnöke elmondta, az egyesületben a megszerzett termelési tapasztalatot és az elméleti tudást szeretnék hasznosítani. Ezért az érintett hét cég közös piaci megjelenést tervez, elsősorban a német és az osztrák piacon, de nyitni kívánnak a keleti piac irányába is. Úgy vélik, együttes fellépéssel nagyobb eséllyel indulnak akár hazai, akár esetleg egy EU-s pályázaton is.
Az egyesület már sikeresen pályázott az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány egyik pályázatán, és több völgységi önkormányzattal, valamint a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen már kaptak 66 millió forintot.
Az érintett cégek tavalyi együttes árbevétele megközelítette az 1,8 milliárd forintot, s összesen 700 dolgozót foglalkoztattak, írja a Világgazdaság.
Összefogtak a cipőgyártók
Hét, Bonyhádon és környékén dolgozó cipőipari vállalkozás a közelmúltban egyesületet hozott létre a közös piaci megjelenés érdekében, írja a Világgazdaság.