3p

A vendégek száma 14 százalékkal, a forgalom pedig egytizedével csökkent a skóciai kocsmákban azóta, hogy tavaly márciusban teljes körű dohányzási tilalmat vezettek be. A Nemzetközi Epidemológiai Szövetség (IEA) készítette elemzésből az derül ki, hogy a füstmentes sörözés híveinek megnövekedett fogyasztása nem tudta ellensúlyozni a dohányosok elmaradása miatt kieső bevételt - írja a Világgazdaság.

Sör mellé elengedhetetlen?

Márpedig a kocsmárosok igyekeznek kedvére tenni a cigarettázóknak: a pubok előtt kályhákat állítottak fel, hogy aki káros szenvedélye miatt kiszorul a helyiségből, az se fázzon, amikor két sör között rágyújt. Paul Waterson, a skót kereskedelmi szövetség vezetője szerint a jelentés végre valós képet ad a vendéglátósok problémáiról.

A londoni kormányt azonban nem hatják meg ezek az érvek. Andy Kerr egészségügyi államtitkár kijelentette: nem gazdasági, hanem egészségügyi megfontolásokból vezették be a dohányzási tilalmat. Áprilisban Walesre, a nyáron pedig Angliára is kiterjesztik a minden munkahelyre - így a vendéglátó-ipari létesítményekre is - érvényes dohányzási tilalmat.

Európai szinten e téren azonban Írország jár az élen. A zöld szigeten már három éve nem szabad az éttermekben és a sörözőkben rágyújtani. Az ír tapasztalatok azt mutatják, hogy a csaposok és felszolgálók egészsége valóban sokat javult a szigorú szabályozásnak köszönhetően. Az IEA most kiadott jelentése dacára nem biztos, hogy a kocsmák tulajdonosainak hosszabb távon is veszteséget okoz a dohányzási tilalom.

A kontinensen is népszerűsödik a tiltás

A Nagy-Britanniában több mint 660 sörözőt működtető JD Wetherspoon vezérigazgatója, John Hudson szerint nagyon sikeresnek bizonyultak a cége által létesített füstmentes pubok, és ezek számát a törvényi szabályoktól függetlenül is bővíteni szeretnék. A kontinensen is egyre több ország követi az angolszász példát. A svájci kantonok közül Tessin ez év áprilistól vezet be teljes dohányzási tilalmat a vendéglátóhelyeken, és a közeljövőben több más kanton is hasonló lépést tervez.

Belgiumban az éttermekben nem szabad rágyújtani, a kocsmákban és bárokban viszont igen; Dániában az idén tavasztól az éttermeken kívül a száz négyzetméteresnél nagyobb kocsmák is füstmentessé válnak, Franciaországban 2008 januárjában lép életbe a teljes körű dohányzási tilalom. A többi európai országban általában a dohányzó és a nemdohányzó helyiségek elkülönítését írja elő a törvény.

A magyar kormányzat nem tervezi a nemdohányzók védelméről 1999-ben hozott törvény szigorítását. A vendéglátó-ipari egységekben a hatályos szabályok szerint dohányzó és nemdohányzó részt kell kijelölni és biztosítani kell a szellőztetést - mondta a Világgazdaságnak Péterfia Éva, az Országos Tisztiorvosi Hivatal népegészségügyi főosztályvezetője.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!