2p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A MÁV Rt. kidolgozta az elővárosi fejlesztési programját, amely révén emelkedne a szolgáltatás színvonala, javulna az infrastruktúra, korszerűsödne a járműállomány. Igaz, a terv gazdasági háttere még bizonytalan.

Tömpe István, a MÁV Rt. vezérigazgató-helyettese mai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a budapesti elővárosi program megvalósulásával 40-50 százalékkal növekedne az utasszám, és a vasúti szolgáltatás színvonalának javulása 3,5 millió embert érintene közvetlenül. A három ütemben megvalósuló program becslések szerint 400-500 milliárd forintba kerülne 2010-ig. Az elővárosi program első szakaszában, 2006-ig ütemes és zónázó közlekedést vezetnének be. Ennek első lépéseként Székesfehérvár-Budapest, illetve Érd-Budapest között már átszállás nélküli, azaz zónázó vonatok közlekednek.

Vizsy Ferenc, a MÁV Rt. személyszállítási főigazgatója elmondta, hogy a program részeként augusztus 29-től a Budapest-Vác és a Budapest-Veresegyháza vonalon elsőként bevezetik az ütemes menetrendet, amellyel 25, illetve 35 percre, mintegy felére csökken a menetidő a városok között. Ez azt jelenti, hogy kiszámíthatóan, azaz minden óra azonos percében azonos vágányról indulnak a járatok ezekben a viszonylatokban. A program második szakaszában, 2006-tól 2010-ig a járműparkot egységesítenék, illetve a kötött pályás közlekedési módokat integrálnák. A harmadik szakaszban, 2010 után befejeződne az állomások szolgáltató központtá alakítása.

A MÁV reményei szerint az elővárosi program eredménye az lesz, hogy a budapesti elővárosi vonalak 80 százalékán 2006-ra 20-40 percenként közlekednek a vonatok, a zsúfoltság 150 százalékról 120 százalékra csökken, az ülőhelykapacitás átlagosan 20 százalékkal nő. Ehhez 2015-ig 160 szerelvényt kellene lecserélni, ami 100 milliárd forintba kerülne. Az állomások felújítására a programban mintegy 200 milliárd forintot kellene költeni, de ebbe a munkába befektetőket is be kívánnak vonni. A MÁV 30-40 milliárdot fog kapni az államtól, erről már van megállapodás. Ez viszont csak a legszükségesebb beruházásokra lesz elég. Tárgyal a vállalat az unióval is, de biztosan onnan se várhat pénzt. (MTI)

Kapcsolódó anyagok
9,2 milliárd forintos költségcsökkentés a MÁV-nál
Buszra cserélné a vonatokat a MÁV a kisforgalmú szakaszokon
106 milliárdos fejlesztést tervez a Máv

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!