Az elemzés szerint a vállalatok bizalmi indexeinek trendje egy évig enyhén emelkedett. A havi mutatók értéke az utolsó negyedévben viszonylag szűk sávban ingadozott. A költségvetés korrekciós intézkedései után a cégek igyekeztek fokozatosan alkalmazkodni a szigorúbb gazdasági feltételekhez, működőképességüket fenntartották, fejlesztéseik viszont alig voltak.
A kutatóintézet szerint ugyanakkor az uniós támogatások enyhíthetik a kis- és közép vállalatok több évtizedes tőkehiányát. Az Ecostat úgy véli, a pályázati időszak első másfél éves tapasztalatai kedvezőek, a vállalatok érdeklődése nagy, az elutasított pályázatok száma nem éri el a tíz százalékot sem.
Az elemzés szerint a kis- és középvállalatok mintegy harmada vesz részt a külkereskedelmi forgalomban, míg többségük termelésének bővülését alapvetően a magyar kereslet határozza meg, áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.
Optimistán tekintenek a második negyedévre
Az év első három hónapjában a kis- és középvállalatok 44 százalékánál a teljesítmény nem változott. Növekedésről, illetve csökkenésről 28-28 százalékuk adott számot. A következő negyedévre szóló előrejelzésük optimistább, termelése növekedését a cégek 43 százaléka, csökkenését ötöde feltételezi. A cégek véleménye szerint fejlődésük legfőbb akadályát a túlzott munkáltatói terhek, a gyenge vásárlóerő és a magas adószint jelentik.
Belföldi rendeléseit a szezonnak megfelelőnek értékeli a kkv-k 53 százaléka, magasabbnak ítéli 11 százalékuk. A külföldi rendelések a vállalatok negyedénél átlag alattiak, 64 százalékuknál az ilyenkor szokásos szinten állnak. A cégekhez beérkezett rendelések állománya összességében a kkv-k 14 százalékánál nagyobb, 35 százalékuknál pedig alacsonyabb a többéves átlagnál.
A kutatás szerint a cégek beruházási hajlandósága második hónapja gyengül, áprilisban a februári 53 százalékkal szemben a kkv-k 47 százaléka jelzett a következő évre fejlesztési szándékot. A cégek gazdálkodásában felmerülő bizonytalanságok és a pénzintézeti kamatok emelkedése a beruházási hitelek iránti igényeket csökkenti. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv, a pótlólagos tőkejuttatások a cégcsoport beruházási hajlandóságában egyelőre alig érzékelhetők.
Az elemzés szerint a kormány stabilizációs törekvései ellenére 2008-2009-ben nem kerülhet sor az élőmunkát terhelő adók számottevő enyhítésére. Kedvező esetben viszont néhány kisebb adófajta módosítása még ebben a kormányzati ciklusban napirendre kerülhet.
Az Ecostat úgy véli, hogy a lakosság fogyasztása az idén egy százalék körüli mértékben emelkedik, a beruházások 4-6 százalékkal bővülhetnek, az export-import egyenleg pedig pozitív marad. Jövőre a belföldi fogyasztás és felhasználás élénkülésére lehet számítani.
A cégek előrejelzése szerint 2008-ra 8,7 százalékos pénzromlás várható. A kis- és középvállalatok háromnegyede a következő negyedévben értékesítési árait várhatóan csökkenti, és csupán 24 százalékuk tervez áremelést végrehajtani.