A Petrom alkalmazottai a részvénycsomag 8 százalékát vásárolhatnák meg, ráadásul ugyanolyan árfolyamon, mint amennyit az OMV fizetett 2004. decemberében a részvény-többségért, s ebben az igazságügyi miniszter sem lát kivetnivalót.
A román kőolajipar zászlóshajójának 51 százaléka felett jelenleg az osztrák OMV rendelkezik, 2,03 százalékát az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), míg 6,23 százalékát kisrészvényesek csoportja birtokolja. Az osztrákok elővásárlási joggal rendelkeznek majd, ha az erre vonatkozó elképzelések jogszabályi hátterét is megszavazzák az illetékesek Bukarestben. Erre 2007 első negyedévében kerülhet sor.
Nem az AVAS dönti el, hogy mely cégeket és milyen arányban privatizálunk, hanem a kormány - érvelt Atanasiu, azokra a - személyét és az általa vezetett ügynökséget kritikával illető - vádakra válaszolva, amelyek szerint az állami vagyon felelőtlen kiárusítása folyik Romániában.