4p

Az Egyesült Államokban érte el a legnagyobb forgalombővülést a vezető magyar gyógyszergyártó cég 2009 első kilenc hónapjában, és az év egészében is itt számít a legnagyobb növekedésre, hangzott el a társaság keddi sajtótájékoztatóján. Az amerikai piac felfutásának oka a sürgősségi fogamzásgátló eladásainak megugrása és a Teva-Barrtól profitmegosztási szerződések alapján kapott jelentős bevétel.

Jól fogynak az antibébi-pirulák (Mfor-montázs)

"A volumenek stabilak, az árbevétel stagnál, az árak lemorzsolódnak, az üzleti eredmény növekszik" - röviden így összegezte a Richter Csoport első háromnegyedévét a ma nyilvánosságra hozott gyorsjelentés alkalmából tartott sajtótájékoztatón Bogsch Erik vezérigazgató.

Az USA-ban fut legjobban a szekér

A társaság a nagy piacok közül csak Oroszországban (plusz 7,5 százalék, euróban) és az Egyesült Államokban (plusz 42 százalék, dollárban) tudott jelentősen növekedni az első kilenc hónapban. Ami a várakozásokat illeti, 2009 egészében a legnagyobb, 20-25 százalékos forgalombővülést az amerikai piacon prognosztizálja Bogsch Erik, Oroszországban, Magyarországon és Lengyelországban nulla-öt százalékos bővülést vár, míg az EU-ban 10-15, Ukrajnában pedig 30-35 százalékos visszaesést tart reálisnak. Ezek a számok megfelelnek a korábbi jóslatoknak, mindössze az amerikai adatot kellett felfelé módosítani – igaz, azt jelentősen.

Az amerikai piac szárnyalása két okra vezethető vissza. Egyrészt a Richter jelentős bevételeket kapott a Teva-Barrtól a profitmegosztási szerződések alapján, másrészt sürgősségi fogamzásgátlójának "nagyarányú forgalom-növekedés"-t sikerült elérnie.   

"A profitmegosztás jobban alakult, mint gondoltuk, a volumen nagyon szépen felment, az ár viszont nem ment le. Az igazi hasznot a szellemi hozzáadott érték hozza" – magyarázta a pozitív eredményeket újságírói kérdésre Bogsch Erik.

Dől a pénz a nőgyógyászatból

A szóban forgó sürgősségi fogamzásgátló - amelyet a Richter a Teva-Barr gyógyszergyárral együttműködve, késztermék formájában fejlesztette ki – idén júliusban kapta meg a jóváhagyást az amerikai gyógyszerügyi hatóságtól, a piacra pedig augusztusban vezették be.   

A magyar cég az 1,5 mg levonorgestrelt tartalmazó fogamzásgátlót már számos piacon forgalomba hozta, például Magyarországon, az Európai Unió számos más országában és a FÁK tagköztársaságokban.

A nőgyógyászati termékcsoport adja egyébként a Richter amerikai forgalmának 91 százalékát - ebben már benne van a Teva-Barr számára szállított orális fogamzásgátló értékesítéssel összefüggő profitmegosztásból származó bevétel is.   

Az amerikai piac idén eddig átszámítva 85,9 millió euró bevételt hozott a Richternek, azaz a Csoport összbevételének 12 százaléka jön a tengerentúlról. Az USA ezzel megelőzte az első kilenc hónapban 83,9 millió eurót termelő magyar piacot, és - az EU (264,6 millió euró) és a FÁK (222,8 millió euró) után - a gyógyszergyártó harmadik legnagyobb piacának számít.

"Igazságtalanul irigyek a Richterre"

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy az elmúlt években jelentőségéből fokozatosan veszítő magyar piac idén eddig mintegy ötmilliárd forint nyereséget hozott a cégnek, mintegy öt százalékkal 23 milliárd forintra bővülő bevétel mellett.

A vezérigazgató szerint a valódi nyereség azonban csupán hárommilliárd forint, mivel kétmilliárd forintot le kellett adózni (ezen belül például 1,09 milliárd forint "különadót" kellett befizetni az egészségbiztosító pénztárába a támogatott gyógyszerek forgalma után, további 388 millió forintotb pedig orvoslátogatói díjként). "Ezt figyelembe véve igazságtalannak tartom a Richtert körülvevő irigységet" – fejtette ki Bogsch Erik.

Kiemelte, hogy a cég a csoportszinten képződő nyereség egy részét visszaforgatja a magyar gazdaságba. Példaként említette a debreceni biotechnológiai üzemet, amely idén a cég legjelentősebb beruházásának számít.    

Kell még egy partner

Bogsch Erik elmondta azt is, hogy továbbra is kutatnak kooperációs partner után Európában annak érdekében, hogy meg tudják újítani termékportfoliójukat. A közös vállalat létrehozásának lehetőségét sem zárta ki, erre azonban szerinte jelenleg kisebb az esély.

Ami a tulajdoni viszonyokat illeti, a Richter részvényeinek 25 százaléka a magyar állam, 10 százaléka belföldi intézményi befektetők, csaknem 3 százaléka pedig belföldi magánszemélyek tulajdonában van; a külföldi befektetők részesedése 61,79 százalék.

Wéber Balázs

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!