Az uniós kihívásoknak kell megfelelni
Az Édesipari Szövetség illetékesei elsősorban a közelgő uniós csatlakozás kapcsán várnak változásokat, és nem a Kraft Foods mostani lépésétől. A bezárásra ítélt gyár miatt az amerikai cég szerint sem romlanak a piaci pozícióik.
Mint Jordán Henriett elmondta, a Sport és Piros termékcsaládot a vállalat szlovákiai üzemeiben fogják a jövőben előállítani, ám a korábban is alkalmazott technológiával és magyar szakemberek felügyelete mellett. A vállalat szerint ezáltal a vásárlók a már megszokott minőséget kapják.
Az Európai Unióhoz való csatlakozás jelentős változásokat hoz a magyarországi vállalatok számára is - fogalmazta meg a Nestlé véleményét Suhajda Krisztina, amelyeknek meg kell állniuk a helyüket a kibővült piacon, jóval erősebb versenyhelyzetben is.
Többek között ezért is kényszerülhetnek gyártási kapacitásaik regionális összevonására. A Nestlé Hungária Kft. 1991-ben jött létre. A Nestlé Csoportnak öt gyára van Magyarországon: Szerencsen, Diósgyőrben, Bükön, Kékkúton és Törökbálinton és 1800 embert foglalkoztat.
A tavalyi évben a szerencsi gyár az italgyártás regionális központjává vált, mely valamennyi közép-kelet európai országot ellátja kakaó és kávétermékeivel. A Nestlé üreges csokoládéfigura-gyártása a diósgyőri gyárban koncentrálódik, innen látják el a CEFTA-országok mellett Nyugat-Európát is evvel a termékkel, de a tengerentúlra is szállítanak.
Kapcsolódó anyagok
Budapesti gyárát is bezárja a Kraft
Lesz munkája a Kraft elbocsátott dolgozóinak
A varázsszó: méretgazdaságosság
Regionális koncentráció várható az édesiparban
A Kraft Foods budapesti gyárának bezárása a költséghatékonyság jegyében született. A közép-európai piacokon a szakemberek szerint az Uniós csatlakozást követően tovább folytatódhat a koncentráció.