"A magasabb bevételek nem feltétlenül jelentenek magasabb profitot" - jelentette ki az eseményen Dirk Gerkens vezérigazgató, utalva arra, az utóbbi időben "néhány új beruházást tett" a cég. A cég vezetői az idén az év elején 26,6 milliárd forintos reklámbevételről számoltak be 2003-ra vonatkozóan, ami az egy évvel korábbihoz képest hét és fél százalékos növekedés.
Steve Varcoe kereskedelmi igazgató a sajtótájékoztatón közölte: reklámszpotok értékesítéséből 13,3 milliárdos bevétele származott a társaságnak az év első öt hónapjában, ami 24 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakának adatánál.
Megemlítette: az összegben egyebek mellett a nemzetközi gyakorlat szerint 15 százalékos ügynökségi jutalék is szerepel. Megjegyezte, nemrégiben 21 százalékkal emelte hirdetési árait a kereskedelmi televíziós csatorna, ám az elmúlt években ez volt az első jelentősebb ilyen lépésük.
Az RTL Klub által január elsején bevezetett mozgó csatornaáras értékesítési rendszerről az igazgató elmondta hogy - noha az ügyben a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot folytat - "az RTL Klub nem kapott hivatalos tiltakozást egyetlen ügyfelétől vagy ügynökségtől sem" az új, szerintük megbízható és kiszámítható szisztémával kapcsolatban. Szavai szerint a hirdetők szinte minden esetben meg tudták vásárolni náluk, amit akartak, a korábban tervezett és a tényleges árak közti, 1,6 százalékos differencia pedig "olyan eltérés, amivel mindenki együtt tud élni".
Steve Varcoe úgy vélekedett: velük szemben versenytársuk, nem minden estben tudta kiszolgálni elegendő reklámidővel ügyfeleit, "aminek egyetlen oka, hogy a TV2 árai túl alacsonyak". Így viszont több hirdető hozza át az RTL Klubhoz költéseit, közvetett módon emelve így azok árait - magyarázta. "Az áremelkedés az RTL Klubnál egyúttal a minőség javítását is jelentette" - fogalmazott a kereskedelmi igazgató, példaként említve, hogy a médium 30-35 százalékkal kevesebb hirdetési időt ad el, mint versenytársa, ilyen módon nagyobb lehet a hirdetésekre forduló nézői figyelem. (MTI)
Kapcsolódó anyagok
Az RTL-ben erősíti a pozícióját a Matáv
Hosszabbítást kér az RTL
Mindkét vezető kereskedelmi adó növeli bevételét
Rekordbevételt ért el az RTL májusban
Minden korábbinál nagyobb, 3,9 milliárd forintos bevételt könyvelt el májusban a Magyar RTL Televízió Rt. - hangzott el a társaság vezetőinek sajtótájékoztatóján.