2p

A lengyel légitársaság, a LOT 400 emberét bocsátja el, míg az angol óriás, a British Airways hozzávetőleg 1700 embernyi bértömegtől válik meg. A létszám ugyan kevésbé csökken, mert sokan részmunkaidőben fognak dolgozni.

Négyszáz dolgozójától válik meg a jövő év közepéig a jelenleg 3500 embert foglalkoztató LOT lengyel légitársaság - a vállalatvezetés és a szakszervezetek képviselői között kedden létrejött megállapodás értelmében.

A LOT 93 százaléka állami tulajdonban van, a fennmaradó hányad a dolgozók kezében. A kormány privatizálni akarja a légitársaságot, amely 733 millió zloty (255 millió dollár) veszteséggel zárta a tavalyi évet. Az elmúlt időszakban többször is olyan híresztelések láttak napvilágot, hogy a Lufthansa részesedést venne a LOT-ban, de ezt mindannyiszor cáfolta a német légitársaság. A lengyel légitársaságot 1929-ben alapították, így a világ egyik legrégebbi légi vállalata.

Leépítéseket és bérbefagyasztást jelentett be kedden a súlyos anyagi helyzetben lévő British Airways is. A legnagyobb brit légitársaság közölte: a jövő hónaptól ezer dolgozó önkéntesen távozik a cégtől, további háromezer pedig részmunkaidős foglalkoztatást vállalt. Ez - pénzügyi kihatásait tekintve - 1700 fős létszámleépítésnek felel meg. A cégnél jelenleg nem egészen 40 ezren dolgoznak. A társaság emellett két évre befagyasztja teljes munkaidőben dolgozó utaskísérőinek fizetését.

A BA a márciussal végződött legutóbbi pénzügyi évéről 375 millió font (115 milliárd forint) adó utáni veszteséget jelentett, vagyis tavaly naponta több mint egymillió fontos veszteséggel működött. Ez volt a legnagyobb éves veszteség a British Airwaysnél azóta, hogy a légitársaságot 1987-ben privatizálták.

Willie Walsh vezérigazgató - jelképes gesztusként - júliusban nem vett fel fizetést, és erre ösztönözte az alkalmazottakat is. Az ötlet azonban nem talált lelkes fogadtatásra: a szakszervezetek akkoriban azzal vágtak vissza, hogy Walsh évente több mint 700 ezer font jövedelmet visz haza, vagyis megengedhet magának egy hónapnyi ingyenmunkát, az utaskísérők és a kiszolgáló személyzet tagjai viszont nem.

A BA vezetője nemrégiben azt mondta: a polgári repülést sújtó jelenlegi válság sokszorosan mélyebb annál, amelyet az ágazat a 2001. szeptember 11-ei amerikai terrortámadások után átélt.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!