A közfeladatok és a közkiadások jó részét teljesen másként is szabályozhatnánk. Az építési közberuházásokat, például az útépítést nem kell feltétlenül közpénzekből fenntartani és finanszírozni, nyilatkozta Clement a Berliner Zeitungban szerdán megjelent nyilatkozatában.
A gazdasági miniszter rámutatott, hogy az autópályák építését és üzemeltetését például Franciaországban és Olaszországban magánalapon szervezik, nem minden siker nélkül.
Manfred Stolpe közlekedési miniszter az egész németországi autópálya-hálózat privatizálását kizártnak tartja, magánberuházók bevonása csak egyes területeken képzelhető el. Az autópályák átfogó magánosítását, vagy azt, hogy személygépkocsik után autópálya-használati díjat fizessenek, a német kormánykörök nem tervezik.
A közlekedési minisztérium ugyanakkor megerősítette, hogy bizonyos díjakat emelni kívánnak: például a káros melléktermékek kibocsátásának vizsgálati díját két részletben 25 százalékkal emelnék, és a jogosítványt is kilenc százalékkal drágábban lehetne megszerezni.
Clement egyebek között azért tartja szükségesnek a közfeladatok rendszerének felülvizsgálatát, mert az állam több pénzt szeretne képzésre és kutatásra fordítani. Egy nemrég elfogadott irányelv értelmében Németországban 2010-re a GDP 2,5 százaléka helyett 3 százalékot kívánnak oktatásra és kutatásra kiadni. (MTI hír nyomán)
Részben privatizálnák a német autópályákat
Wolfgang Clement német gazdasági miniszter felvetette, hogy német autópályák magánkézben is lehetnének.