A marketinges szakemberek szerint a retrós megjelenés több termék esetében a siker záloga. Az amerikába baby-boom generációnak (50-es évek végén, 60-as évek első felében születettek) gyermekei ugyanis most válnak igazi fogyasztóvá és rendkívűl fogékonyak a szülők tárgyaira, a gyermekkorra emlékeztető hangulatra.
Nem véletlen, hogy immár olyan vállalatok is rájátszanak erre az érzésre, amelyek termékei a modern kor formavilágát használják. Míg a ruházati cégek vagy a lakberendezési cikkek gyártói korszerű anyagokból "hozzák vissza" a 70-es, 80-as éveket, addig például az autógyártók a legújabb csodák kampányaiban alkalmazzák a retro megjelenést.
Így tett a Mercedes-Benz, amely a tengerentúlon olyan fotókkal próbál a potenciális vevőkre hatni, amelyeken autóik mellett feszítenek a boldog tulajdonosok. Természetesen a képek 20-30 évvel ezelőtt kerültek megörökítésre. A kreatívok nem csak lapokban jelennek meg, hanem a fotósorozatokból reklámfilm is készült. Az egyik legérdekesebb kép a kosárlabda legendát Kareem Abdul-Jabbart ábrázolja, amint sportautója mellett áll.
Kapcsolódó anyagok
A retro vonzza a fiatalokat
Lakberendezési trendek
Újjáéledő magyar klasszikus
Álolcsóban fut az adidas is
Éljen a retroérzés, újjáéled a Commodore
Retro-stílus minden téren
Eddig elsősorban a fogyasztási cikkek piacán - azon belül is a ruházatnál - volt megfigyelhető a retro-stílus. Most azonban mások is meg kívánják lovagolni a nosztalgiahullámot.