A növekedést az elkövetkező években még nagyobb ütemben kívánják folytatni és évi 60-nál lényegesen több éttermet szeretnének nyitni Németországban, nyilatkozta a Die Weltnek Adriaan Hendrikx, a McDonald1s németországi vezetője. Ehhez új munkaerőre is szükség lesz, ezért országos "toborzókampányokat" fognak indítani.
A cég az idei évre 10 százalék alatti forgalom-növekedést irányzott elő. Az év első két hónapjában "nagyon jó" eredményt sikerült produkálni, tette hozzá a vezető.
Hendrikx szerint a jövőben az eddiginél több új, egészséges terméket fognak kínálni, így például gazdagabb lesz a saláták választéka.
A McDonald's jelenleg 1244 éttermet működtet Németországban. Összforgalmuk 2003-ban 2,27 milliárd eurót tett ki, ami mindössze 8 millió euróval marad el a 2002-es eredménytől.
(Menedzsment Fórum)
Rohamosan terjeszkedik a McDonalds
Hatvan új éttermet kíván nyitni idén Németországban a világ egyik legnagyobb gyorsétterem-lánca, a McDonalds, emellett kínálatát is egészségesebbé teszi.