2p

Változtatni kíván a csaknem teljes egészében pulykafeldolgozásra épülő eddigi tevékenységén a sárvári SáGa Foods Élelmiszeripari (SF) Zrt. – tudta meg a Világgazdaság.

"A 2010-ig szóló fejlesztési stratégia szerint a társaság a jelenleginél jóval több sertéshúsból készülő áruféleséget állít elő. A pulyka- és sertéstermékek 95-5 százalékos mostani aránya várhatóan 75-25-re módosul a következő négy-öt évben" - közölte Tullner Attila vezérigazgató-helyettes.

A Carnex-birodalom szétesése után ma a SáGa számít a legnagyobb baromfifeldolgozó vállalkozásnak a hazai piacon. Az angol Bernard Matthews BV 99,77 százalékos tulajdonában lévő cég tavaly 34 milliárd forintos árbevételt ért el, ezt az idén - mintegy 10 százalékos forgalombővüléssel - 36-37 milliárdra növeli.

A vállalat ugyanakkor nem akar csak baromfipiaci szereplő maradni, ezért igyekszik szélesíteni a tevékenységi körét. Ez a húskészítményekre és a fagyasztott, panírozott késztermékekre alapuló mai árukör fejlesztését is magában foglalja. A társaság új termékekkel, kategóriákkal lép a piacra: megjelenhetnek például kínálatában a szárazáru-féleségek is.

A stratégia végrehajtása érdekében az SF az idén 2,5 milliárdos beruházással új gyártóüzemet épített Sárváron. Ezzel gyártókapacitásait 40 százalékkal bővítette, és a további fejlesztések számára is helyet biztosított.

A változtatások részeként jövő januártól az SF teljesen új arculattal, logóval lép a piacra. A százmilliós nagyságrendű fejlesztés valamennyi termékre kiterjed. A cég úgynevezett exkluzív, mindennapi kedvenc és snack kategóriába csoportosítja áruféleségeit, és a bevált márkajegyek megtartása mellett a természetesebb, innovatívabb megjelenésre koncentrál - értesült a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!