A nagyszámú érdeklődő elsősorban az Egyesült Királyság polgárainak köszönhető, mondták el a cég illetékesei, mivel a brit felhasználók 450 ezer dalt vásároltak. Európában a tengerentúli áraknál némileg drágábban lehet a kedvenceket hallgatni. A letöltésekért az USA-ban 99 amerikai centet kell fizetni, míg ugyanazokért a dalokért Európában 1,2 dollárnak megfelelő összeget kérnek (99 euró cent). Az iTunes eddigi működése alatt az USA-ban 85 millió zeneszámot töltöttek le a felhasználók, amivel messze a versenytársai előtt áll az Apple. A cég vezetőinek nyilatkozata szerint az öreg kontinensen is élre kívánnak törni, reményeiket táplálhatja, hogy az első heti 800 ezres szám messze meghaladja az eddigi piacvezető OD2 heti 50 ezres értékesítését.
(Menedzsment Fórum)
Kapcsolódó anyagok
Európában is beindította internetes zeneboltját az Apple
Ötvenmillió dalnál tart az Apple
A diszkontóriás a zenepiacon is árversenybe kezd
Sikeresen debütált Európában az Apple zenei szolgáltatása
Az amerikai piacon tapasztalt sikerhez hasonlatos volt az iTunes európai bevezetése. Az Apple szolgáltatásán már az első héten 800 ezer dalt töltöttek le a felhasználók.