1p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Magyarországon olyan kevés az igazán jó tanácsadó, hogy egy-egy uniós projektnél a különböző pályázók jellemzően ugyanazokat a szakembereket keresik meg, írja a Világgazdaság.

Az uniós pályázatoknál segítséget nyújtó tanácsadók közül a legtöbben a hazai kis- és közepes vállalkozások, illetve kisebb önkormányzatok és nonprofit szervezetek számára nyújtanak segítséget. A nemzetközi hálózatot fenntartó multinacionális tanácsadó cégek ezzel szemben a nagyvállalatok vagy önkormányzatok által megvalósított, nagyobb volumenű pályázatoknál működnek közre. Ilyen nagy cég mindössze néhány van a piacon, szemben a nagyon sok szereplős, a díjszabást és a vállalt szolgáltatások körét, valamint minőségét tekintve is heterogén másik körrel.

A tanácsadói szerződések a díjazást tekintve nagyon sokfélék lehetnek. A fix összegű, illetve óra- vagy napidíjas, esetleg sikerdíjat tartalmazó megoldások (illetve ezek különböző kombinációi) egyaránt előfordulnak. A tanácsadók díjai a projekt méretétől, jellegétől és a vállalt szolgáltatások körétől függően széles skálán mozognak. Általában 50-500 ezer forint közötti fix díjhoz 4-5 (legfeljebb 15) százalékos sikerdíj társul, írja a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!