3p

Egymás után kerülnek vissza a nemesi családok birtokába az erdélyi kastélyok és birtokok. Téves azonban az a feltételezés, hogy a leszármazottak ezáltal egy szempillantás alatt milliomosokká válnának. Az mfor.hu a grófok örököseit faggatta arról, mit kezdenek az ölükbe hulló mesés "ajándékkal".

Sok erdő már csak papíron létezik. Galéria a kastélyokról!

"Az államosított vagyonok visszaadásával kapcsolatos ügyek egy része már megoldódott, de még mindig igen sok a zűrös eset" - nyilatkozta lapunknak Gróf Kálnoky Tibor.

A problémák szerinte egyrészt az eljárás bürokratikus jellegéből adódnak, másrészt abból, hogy a helyi visszaszolgáltatási bizottságok "kifogásokat keresnek", hogy ne kelljen lemondaniuk tulajdonaik egy részéről. Amiatt is utasítottak már el kéréseket például, hogy az örökös neve más nyelven szerepel a dokumentumokban.

Szintén sokaknak okoz problémát, hogy az 1995-ös törvényi szabályozás óta az értékes területek egy részét eladták. Erre pedig a visszaigénylési kérelem benyújtása után nem lett volna joga az államnak. Az örökösök ilyen esetben nem sokat tehetnek a nekik járó tulajdon visszaszerzése érdekében.

Nem sokkal jobb a helyzet az erdők tekintetében sem. A fás területek sokszor csak papíron léteznek, mivel a visszajáró erdőt már kitermelték. Gróf Kálnoky Tibor eddig Miklósváron kapott vissza területeket, Köröspatakon pedig egy kastélyt vehetett birtokba. Az itteni parkot felparcellázták és értékesítették.

A nemesi származású fiatalember légből kapottnak tartja a feltételezést, miszerint milliárdos károkat jelentene az országnak az elkobzott tulajdonok visszaszolgáltatása. Egyetért a Chowdhury házaspárral abban, hogy ezek az ingatlanok és erdők hatalmas befektetéseket igényelnek, s első körben inkább viszik, mint hozzák a pénzt. A Román Kárpótlási Hivatal eddig nem válaszolt megkeresésünkre.

A jóvátátel kiterjed a két háború közötti iparmágnások örököseinek a kárpótlására is. Ilyen címen nemrég több mint egymilliárd új román lej (75 milliárd forint) értékben a Malaxa család, 37 millió lej értékben pedig az Ausnit család kapott vissza tulajdont részvények formájában.

Nicolae Malaxát az első román dízelmotor gyártásáról híres, jelenleg a Bega-csoporthoz tartozó Faur-üzem és a resicai kohászati kombinát miatt illette meg a kártérítés. A részvények az úgynevezett Tulajdon Alapnál válthatók be, amelyet az állam a kárigények rendezésére hozott létre két éve. Ebből összesen mintegy háromezer személy részesül, a fentieknél természetesen jóval szerényebb mértékben.

Nagy Vajda Zsuzsa

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!