A hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) 2007 első félévére vonatkozó helyzetértékelése az előző hónaphoz képest csak kis mértékű bizalomerősödést jelez. A jövőkép javulását a globális gazdaság erősödésével együtt járó magyarországi folyamatok beindulása táplálja.
Megszorulnak
A magyarországi kis- és középvállalatok idei fejlődési esélyei a megszorító intézkedések következtében az előző éveknél kedvezőtlenebbek lesznek. Versenyképességük javítását, tőkeerejük érezhető növelését önerőből csak kevesen tudják biztosítani. Az EU-támogatások az innovatív cégek tőkeerejét erősíthetik - áll az Ecostat elemzésében.
Saját vállalkozásuk féléves lehetőségeit mérlegelve 15 százalékról 24 százalékra nőtt a javulást feltételező cégek aránya és 41 százalékról 44 százalékra emelkedett a kilátások rosszabbodását prognosztizáló vállalkozások súlya. A kivárásos taktika alkalmazásával indokolható, hogy a vállalkozások 84 százaléka nem számol teljesítménye fél éven belüli bővülésével.
A cégek egytizede öt százalék alatti fejlődést feltételez. A kkv-k idén nem tartanak a versenyhelyzetük jelentős változásától. A cég helyzetét rontó verseny kialakulásával 29 százalékuk számol, fél éven belül új erős versenytárs megjelenését 39 százalékuk valószínűsíti. Januárban a beszállítói lehetőségek megítélése nem változott, a nagyvállalatokkal való együttműködést 24 százalékuk tekinti reális lehetőségnek.
A hazai vállalkozások szerint tevékenységük bővítését döntő mértékben a belföldi kereslet elégtelensége veti vissza, második helyen a gazdasági környezet kiszámíthatatlanságát, harmadsorban az éles versenyt említik hátráltató tényezőként.
Kiárusítanak
A késztermékek állománya a cégek 59 százalékánál nem változik, a készletszint növekedésével 15 százalékuk számol. A saját gyártás csökkenését prognosztizáló vállalatok aránya 26 százalékra nőtt, ennek hátterében a termelés várható visszaesése, a meglévő készletek kiárusítása áll. A vásárolt készletek fél éven belüli növekedését jelzi a kkv-k 19 százaléka. A termelési prognózisokkal összhangban az alapanyagok és félkész termékek állománya a cégek 31 százalékánál csökkenni fog.
A belföldi piacokon stabil kereslettel számol a kkv-k 53 százaléka, bővülő piacokban bízik 13 százalékuk. Az exportot a kis cégek nem tartják döntő jelentőségűnek saját fejlődésük szempontjából.
Hitelt vesznek fel
A kis- és középvállalatok 44 százaléka véli úgy, hogy pénzügyi helyzete a következő fél évben változatlan marad. Kedvező folyamatokra a cégek 18 százaléka számít, fizetési nehézségek kialakulásától 38 százalékuk tart. A likviditási problémák kezelése érdekében a vállalatok több mint a fele fejlesztései elhalasztását, 40 százalékuk hitel felvételét tervezi.
A kisebb cégek jelentős része tervezett beruházásainak elhalasztásán gondolkodik, akik mégis fejlesztésekbe fognak, nagyrészt hitel felvételét tervezik - áll az Ecostat elemzésében.