Tendenciák
A trendek azt mutatják, hogy a gyártók (például Philips) egyre inkább leteszik voksukat a szerződéses logisztika - az outsourcing - mellett. A nagyobb cégek egyértelműen ebbe az irányba haladnak, mert ezzel lehetővé válik, hogy a fő üzleti tevékenységükre koncentráljanak, ezért a logisztikai tevékenységük megszervezésével a legtöbb esetben logisztikai szolgáltató cégeket bíznak meg.
Egy másik tendencia a nagy gyártók esetében az, hogy egyre inkább arra törekszenek, hogy minél kisebb számú beszállítóval kelljen együttműködniük a feladat teljesítése során. Ennek egyrészt a költségcsökkentés, másrészt a szolgáltatási színvonal növekedésének lehetősége az oka.
Az egyes nem alaptevékenységhez kapcsolódó tevékenységek kiszervezése a termelésre való fokozottabb koncentrációt jelenti. Ám ebben az esetben a gyártó cégnek az ügyfelek igényei szerint át kell szerveznie az ellátási láncot is. Ez sok esetben azt jelenti, hogy azok a készletek, amelyek korábban a gyár disztribúciós központjában voltak, átkerülnek egy regionális logisztikai központba. Ezek a központok pedig a teljes termékskálát és 24 órán belüli teljesítést nyújtják a partnereknek.
Forrás: SCM Magazin
Speciális követelmények az elektronikai raktározásnál
Az elektronikai raktározás területe sohasem tartozott az egyszerű feladatok közé. A követelmények olyan magasra emelték a minőségi szintet, hogy azt tökéletesen - legalábbis elfogadható - színvonalon csak a megfelelő anyagi háttérrel rendelkező vállalkozások tudják teljesíteni. Talán ez az oka annak, hogy nagyon sok elektronikai terméket gyártó cég outsourcingolta a raktári tevékenységét, azért hogy csak az alapfunkcióra - a gyártásra és fejlesztésre - tudjon koncentrálni.