"A Joint Venture Shanghai Volkswagen (SVW) gyengeségei eddig nem kerültek előtérbe. A jövőben viszont a vállalat szervezeti kereteinek is alkalmazkodnia kell a növekedéshez és a megváltozott piaci feltételekhez" - mondta el a Financial Times Deutschlandnak adott interjújában Jörg Blecker, az SVW alelnöke.
Az SVW-nél 2001 és 2003 között már egyszer meghúzták a nadrágszíjat, most pedig újabb takarékossági csomagot vezetnek be.
"Idén és a következő évben 4,2 milliárd jüannal (kb. 410 millió euró) fogjuk csökkenteni a kiadásokat" - fejtette ki Blecker. Bár a vállalat az elmúlt három évben 80 százalékkal nőtt, az idei első félévben mégis 6 százalékkal visszaesett a forgalma az előző év megegyező időszakához képest. Emiatt júniusban a shanghaji General Motors a második helyre szorította vissza a céget a Kínában letelepedett személyautógyártók rangsorában.
Mint ismert, a VW vezetése már többször is kinyílvánította, hogy Kínát tartja legfontosabb külföldi piacának. A cég jelenleg két, közös vállalat formában működtetett autógyárral rendelkezik az ázsiai országban, a nagyobb SVW-t a sanghaji SAIC-cal közösen hozták létre.
(Menedzsment Fórum)
Spórolással kíván első lenni Kínában a Volkswagen
A wolfsburgi óriás kínai gyárainak egyikében takarékossági program bevezetését és a menedzsment struktúrájának átalakítását fontolgatja annak érdekéban, hogy az egység ismét az ottani térség legnagyobb autógyártójává válhasson.