2p

Az Ecostat által a 100 legnagyobb magyar vállalkozás várakozásaiból számított konjunktúraindex februárban 60 százalékon állt, azaz megegyezett a januári értékkel.

Az index továbbra is visszafogott optimizmust mutat, de nem éri el a 2000. év 64 százalékos átlagos szintjét.

A vállalatvezetők szerint, továbbra is kedvező folyamatok zajlanak a magyar gazdaságban, ám a növekedés ütemét némiképp lassítja az Egyesült Államok recessziója, illetve az EU ipari növekedésének fékeződése. A külső tényezők hatását tompítja majd a belső kereslet - a beruházások és a lakossági fogyasztás - várható növekedése. Az előrejelzések szerint az ipar tavalyi dinamikus fejlődése, elsősorban az export lassulása miatt, az idén nem ismételhető meg, ám a termelésnövekedés a nyári hónapok után felgyorsulhat. A válaszadók 52 százaléka vár 8-9 százalékos inflációt az idén, negyedük a tavalyi pénzromlási ütem stabilizálódását várja, míg csupán 12 százalékuk prognosztizál 7-8 százalékot.

Tevékenységük bővítését - miként egy hónappal korábban is - a vállalatok közel kétharmada ítéli reális lehetőségnek. A növekedés tekintetében viszont jelentős elmozdulás történt: példátlanul magas arányban, 82 százalékban jeleztek a cégek 5 százalék alatti növekedést Februárban a vállalatok 58 százaléka nyilatkozott pozitívan technológiai jellegű beruházási és fejlesztési szándékáról, az index mégis az eltelt félév legalacsonyabb értékét vette fel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!