Az immár 27. alkalommal megszervezett állásmustrára a műszaki végzettségűek mellett gazdasági, pénzügyi, informatikai, logisztikai és természettudományos diplomával rendelkezőket, valamint diákokat és frissdiplomásokat is várnak.
Az előző évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a legkeresettebbek a villamosmérnök végzettségűek, nekik szól a meghirdetett állások 20 százaléka, őket a gépészmérnökök (18 százalék) és a műszaki menedzserek (10 százalék) követik. Ugyanakkor az állásbörzén nem csak a már végzett, vagy diploma előtt állók találhatnak munkát, a kiállító cégek már az alsóbb éveseknek is egyre nagyobb számban kínálnak szakmai gyakorlati lehetőséget és diplomatémát is.
Az állásbörzére tavaly kilátogatók közel 80 százaléka a rendezvény időpontjában első diplomájának megszerzésén dolgozott, több mint 20 százalékuk már rendelkezett felsőfokú végzettséggel. A szakmai tapasztalattal nem rendelkező látogatók aránya 52 százalék volt; az egy éven belüli gyakorlattal rendelkezők aránya 34 százalék. A mostani állásbörzére 7-8 ezer látogatót várnak a szervezők a Műegyetem központi épületébe.
Az állásbörzéken részt vevő cégek és látogatók tapasztalatairól illetve az őszi szezon további hasonló eseményeiről délutáni cikkünkben olvashatnak.