Az ázsiai ország első számú autóipari vállalata nem közölte, hogy melyik vállalat lép a DaimlerChrysler helyébe, de annyi bizonyos, hogy a Hyundai-Daimler együttműködés befejeztével a dél-korai gyártónak új partner után kell néznie ahhoz, hogy megőrizhesse helyét az iparág első öt gyártója között. A két vállalat által Stuttgartban és Szöulban kiadott közlemény az autópiacon bekövetkezett változásokkal és a két cég új stratégiai céljaival indokolja a közös vállalt megszűnését, de nem tesz említést az eladandó Daimler érdekeltség pontos értékéről. Folytatni fogja a két vállalat a személyautó motorok ' világprojektjét', amelyben rajtuk kívül a Mitsubishi is résztvesz.
A DaimlerChrysler 2000-ben szerzett érdekeltséget 404 millió dollárért a Hyundaiban és a mostani eladás révén mintegy kétszeres bevételhez jut, a Daimler 10,5 százalékos részesedése jelenleg ugyanis mintegy 993 millió dollárt ( a Wall Street Journal szerint 860 milliót) ér piaci áron. A két vállalat együttműködésük kezdetén még azt tázte ki célul, hogy 2004-től 100 ezer dízel motort, 2005-től pedig 100 ezer teherautót gyártanak. A DaimlerChrysler a múlt hónapban jelentette be azt is, hogy felhagy a Mitsubishi Motors japán autóipari vállalat pénzügyi támogatásával. A német-amerikai vállalat ugyan megtartja 37 százalékos érdekeltségét a Mitsubishiban, de közös holdingjukban való szerepvállalását visszafogja. (MTI)
Kapcsolódó anyagok
2008-ig posztján kíván maradni a DaimlerChrysler vezére
Megválna a Hyundaitól a DaimlerChrysler
Egymás ellen fordul a Daimler és a Hyundai
Szakított a Daimler és a Hyundai
A DaimlerChrysler amerikai-német autóipari vállalat bejelentette, hogy eladja mintegy egymilliárd dolláros érdekeltségét a Hyundai dél-koreai autóipari cégben.