3p

A munkahelyek megtartása érdekében az elbocsátások helyett a munkaidő - és ezzel együtt a jövedelem - átmeneti csökkentését is támogatja a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) - közölte Paszternák György, a szakszervezeti szövetség elnöke csütörtökön.

A sajtótájékoztatót abból az alkalomból tartották, hogy a Nemzetközi Vegyipari, Energiaipari, Bányaipari és Rokon Szakmák Szövetsége (ICEM) szerdán és csütörtökön Budapesten tart regionális konferenciát a gumiipar helyzetének alakulásáról.

Magyarországon a gumiiparban mintegy 7-8 ezren dolgoznak, de nagyon sok a kisvállalkozás az iparágban - mondta Paszternák György. A szakszervezeti szövetség információi szerint van olyan  magyarországi gyár, ahol a dolgozók mintegy felét elbocsátották.

A multinacionális gumiipari vállalatokról szólva Paszternák György elmondta, hogy a francia Michelin a napokban két hónapra leállította a termelést, a dolgozók úgynevezett állásidőn vannak, bérüket pedig változatlanul hagyták. A dél-koreai Hankook, amely két hónapja még mintegy 550 fős létszámbővítésről beszélt, most a jelenlegi 1.200 fő 15 százalékos csökkentését tervezi.

A VDSZ éppen csütörtökön kapta meg a Hankooktól azt a levelet, amelyben a gumigyár menedzsmentje elismeri a szakszervezetet, ígéret tesz arra, hogy nem zavarja a működését, biztosítja a szükséges infrastruktúrát és bevonja a dolgozókat érintő döntésekbe - mondta el az MTI kérdésére az elnök. Hozzátette: aktuális tárgyalási téma többek között a bérrendszer kialakítása és a munkaidő rendezése. Az elnök megjegyezte azt is, hogy a szakszervezet elismerése hosszú pereskedési folyamat eredménye.

Paszternák György emlékeztetett arra, hogy a Hankooknál két hete tartottak szakszervezeti választásokat. A megválasztott  öttagú szakszervezeti bizottságból egy tag - a fenyegetettség miatt - kilépett, egy tagot pedig alacsonyabb beosztásba helyeztek 70 ezer forinttal kisebb jövedelemmel.

Az elnök figyelmeztetett arra, hogy a gazdasági válság nem lehet ürügy a szakszervezetek háttérbe szorítására. Paszternák György elmondta, hogy a készülő jogszabály a korábbiaknál is jobban figyelembe veszi a cégek munkaügyi kapcsolatait a közbeszerzések és pályázatok elbírálásánál. A jogszabály tervezet ugyanis a feltételek között kiemelten kezeli a szakszervezeti jogok biztosítását.

Az ICEM regionális tanácskozásán a francia, a szlovén, a szlovák, a román és a spanyol résztvevők a magyarokkal együtt áttekintették a térségben működő gumiipari vállalkozások helyzetét. Manfred Warda, az ICEM főtitkára közölte, hogy a nemzetközi szakszervezeti szövetség fontosnak tartja a gazdasági válságban a szakszervezetek közötti együttműködést. Ezért a vasasokkal, az építőipari, a közalkalmazotti és magánalkalmazotti szakszervezeti szövetségekkel együtt - mintegy 180 millió dolgozó érdekében - azt várja el, hogy vonják be a szakszervezeteket a gazdasági válság miatt változó gazdasági rendszer kialakításába.

A főtitkár hozzátette, hogy a gazdasági válságért a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank is felelős, mert a neoliberális tanácsaikkal a szociális biztonság csökkentését érték el. Manfred Warda állítása szerint, ahol erős a szociális biztonság, ott "jobban állják" a válságot. Az ICEM főtitkára is azt hangsúlyozta, hogy a térségben, ahol a gumiiparban alacsonyak a bérek, nem szabad hagyni, hogy a gazdasági válságra hivatkozva a cégek menedzsmentje azt "bebetonozza".

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!