A TNT tavaly - korábban döntő részt Boeing 737-esekből álló - gépparkját Boeing 757-esekkel bővítette. Ez a folyamat most folytatódik: májustól üzembe állítanak két British Aerospace (BAe) 146, két Boeing 747-400 ERF és öt Boeing 737 SF típusú szállító repülőt. A kilenc új gép mellett a vállalat továbbra is üzemben tartja meglévő gépeit: tizenegy BAe 146, hat Boeing 737 és négy Airbus A300 típusú repülőt.
"A száz további pilóta alkalmazása tevékenységünk bővítésének alapvető feltétele. Nemcsak új célállomások kerültek be légihálózatunkba, hanem a meglévő útvonalakon is folyamatosan növekszik a forgalom" - kommentálta a hírt ifj. Járosi Márton, a TNT Express Worldwide Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

A társaság légiflottáját üzemeltető leányvállalat, a TNT Airways a belgiumi Liege-ben saját, TRTO-minősítéssel rendelkező központot tart fenn a pilóták továbbképzésére. A cég célja, hogy pilótái között megfelelő egyensúlyban legyenek tapasztalt repülőgép-vezetők illetve fiatalok, akik a megfelelő tréningek elvégzése után döntő részt a BAe 146-osokon fognak repülni. A leányvállalat fejlesztési tervei között szerepel egyébként az is, hogy az egyik új Boeing 737-300-as repülővel, amely szállítógépből személyszállítóvá is átalakítható, áprilistól utazási irodák számára charterjáratokat is indítanak majd Liege-ből.