3p

Indul januárban az "Út a munkához" program, amely a rendszeres szociális segélyben részesülő munkaképes lakosság munkához jutását segíti - mondta Gúr Nándor (MSZP), az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke hétfőn az MTI-nek.

A parlament december 15-én fogadta el a szociális és foglalkoztatási törvények módosításait, amelyekkel a hangsúlyt a pénzbeli ellátások helyett az aktív eszközökre, a közfoglalkoztatásban és a képzésben, illetve a munkaerő-piaci programokban való részvételre helyezték át. A módosítás lehetővé teszi, hogy 2009-ben elinduljon az "Út a munkához" program. A programban résztvevőket egy az önkormányzatok és az Állami Foglalkoztatási Szolgálattal (ÁFSZ) közös adatbázisban tartják nyilván.

Az önkormányzatok 2009 januárjában készítik el közfoglalkoztatási terveiket, amelyben leírják, hogy egy adott településen milyen típusú munkát tudnak ajánlani, és hány emberre van szükségük - ismertette Gúr Nándor. A terveket az ÁFSZ-nek 15 napon belül kell elfogadnia, és ezt követően a szolgálat kiajánlja a potenciális munkaerőt. Gúr Nándor hozzátette: megítélése szerint 2009 március-áprilisára már teljes mértékben beindul a segélyezettek foglalkoztatása.

A munkára jelentkezőknek együttműködési megállapodást kell majd kötniük az ÁFSZ-szel, így lesznek jogosultak a közfoglalkoztatási támogatásra. A programra 97 milliárd forint áll rendelkezésre. Az összeg egyrészt a korábbi időszak "megszokott" segélyezésére, másrészt arra szolgál, hogy mintegy 100 ezer ember a munka világában helyt tudjon állni - mondta Gúr Nándor.

Magyarországon 230-240 ezer ember részesül rendszeres szociális segélyben. Közülük 100 ezren továbbra is ebbe az ellátási kategóriába tartoznak majd, de további 100 ezer ember - azok, akik munkaképesek és munkavállalási hajlandóságuk is van - találhatnak munkát a közfoglalkoztatásban. Ők 6 hónapon át, napi 6 órában tudnak dolgozni, továbbá a versenyszféra 7-8000 embernek ad munkát.

Az "Út a munkához program" egyik elvárása és követelménye, hogy azokat, akik 35 év alattiak és nem végezték el a nyolc osztályt, kötelező képzésben kell részesíteni. A szociális és munkaügyi tárca becslése szerint 15-20 ezer ember vehet részt az alapfokú illetve szakképzésben.

Gúr Nándor elmondta, hogy a gazdasági válság hatásaként a következő évben nőhet a munkanélküliek száma Magyarországon, azonban ezt a növekedést nehéz számszerűsíteni. Rámutatott: elsősorban munkahelymegőrző stratégiákat és pénzügyi forrásokat kell biztosítani.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!