New York állam főügyésze, Eliot Spitzer szerint kétséges, hogy a tőzsdeelnöknek juttatott összeg teljesen jogos volt. Az ügyész hétfő esti bejelentése szerint ugyanakkor van mód arra, hogy peren kívül intézzék el az ügyet, ennek érdekében Grassonak legalább 100 millió dollárt kellene visszafizetni.
Richard Grasso reagált az ajánlatra, és a lapoknak úgy nyilatkozott, hogy ekkora összeget semmiképpen sem kíván visszafizetni, inkább vállalja a procedúrát. A korábbi tőzsdei vezető szerint az általa felajánlott 48,5 millió dollár visszafizetése is már igazán jutányos ajánlat volt.
Grasso hangot adott annak a véleményének is, hogy Eliot Spitzer korántsem a köz java érdekében állította a középpontba az ő ügyét. Szerinte a főügyész tevékenysége mögött politikai motivációk figyelhetők meg, és a nagy nyilvánosságot biztosító ügyektől reméli, hogy 2006-ban New York állam kormányzója lehet - idézte a BBC Grassot.
(Menedzsment Fórum)
Kapcsolódó anyagok
100 milliót követelnek a New York-i tőzsdeelnöktől
Jogi vizsgálat lesz a New York-i tőzsdeelnök fizetési botrányából
Visszaadnák a botrányos tőzsdeelnöki fizetés egy részét
Százmilliót azért nem fizetne a tőzsdeelnök
A New York Stock Exchange korábbi elnöke Richard Grasso ugyan korábban utalt arra, hogy hajlandó a megegyezésre a fizetési botránya kapcsán, ám az ügyészség ajánlatát visszautasította.