2p

Egy aktuális osztrák felmérés szerint az emberek számára egyre inkább terhet jelent a bevásárlás és minél előbb szeretnének túl lenni azon. Az okok között a túlzott kínálatot és az információdömpinget kell keresni.

A vásárlók manapság lényegesen csalódottabbak és kiábrándultabbak, mint 20 évvel ezelőtt, derül ki az osztrák munkaügyi kamara (AK) fogyasztóvédelmi részlegének a napokban nyilvánosságra hozott, 2000 vásárló megkérdezésén alapuló tanulmányából. Az AK 1982 óta készít rendszeresen felméréseket a fogyasztói attitűdről és elégedettségről.

Ma a vásárlóknak csupán 38 százaléka véli úgy, hogy találó a "a vevő a király" szlogen. Az elmúlt évtizedekben még lényegesen nagyobb volt ez az arány.
Emellett egyre többen érzik úgy, hogy a vásárlás kényszerű és kellemetlen szükséglet. Míg például 1992-ben a megkérdezettek nagy részének még örömet okozott, ha egy jelentős, fontos terméket tudott megszerezni, addig ma háromnegyedük még az ilyen bevásárlásokon is a lehető leghamarabb szeretne túl lenni.
Ezzel párhuzamosan egyre inkább emelkedik azok aránya, akik csupán társadalmi kényszerből, a sorból kilógás elkerüléséért járnak áruházakba. Míg 1982-ben a megkérdezetteknek alig fele (53 százalék) állította, hogy ilyen közösségi nyomás nehezedik rá, addig ma már háromnegyedük.

A szerzők szerint ez is jelzi, hogy a mindennapok valóságában - a reklámok idealizált világával ellentétben - a fogyasztók jelentős problémákkal küszködnek.
40 százalékuk szerint például túl nagy az árukínálat, jelentős részük pedig az információáradat miatt panaszkodik. Sok vásárló éppen azért nem tájékozott kellő mértékben jogait illetően, mivel telítődött a reklámok özönétől, s már akkor sem akar (vagy tud) új infoermációra szert tenni, ha az érdekében állna.

(Menedzsment Fórum)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!