Amennyiben eredménytelen lesz a tárgyalás a munkáltatóval, december 19-én reggel 4.30 órától délután 18.00 óráig sztrájkot hirdet a Ferihegyi repülőtéren dolgozók többségét tömörítő három szakszervezet - jelentette be a sztrájkbizottság elnöke hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
Az MTI beszámolója szerint Kovács István hangsúlyozta: mivel a repülőtéren dolgozó valamennyi területet érintené a munkabeszüntetés, a sztrájk idejére megbénulhat a Ferihegyi forgalom.
A szakszervezetek a Budapest Airportnál tervezett tömeges elbocsátás és a tevékenységek kiszervezése ellen tiltakoznak és kifogásolják, hogy a munkáltatótól jogszerű tájékoztatást eddig nem kaptak. Követeléseiket hétfőn reggel átadták a vezérigazgatónak. Kovács István hangsúlyozta, hogy a törvény által előírt 7 napos egyeztetési idő alatt bármikor sor kerülhet kétórás figyelmeztető sztrájkra is.
Kapcsolódó anyag
Elbocsátások Ferihegyen
Sztrájkhangulat Ferihegyen
Amennyiben eredménytelen lesz a tárgyalás a munkáltatóval, december 19-én reggel 4.30 órától délután 18.00 óráig sztrájkot hirdet a Ferihegyi repülőtéren dolgozók többségét tömörítő három szakszervezet.