2p

Sztrájkkészültségben vannak hétfő reggel óta a Volkswagen Slovakia, a VW pozsonyi leányvállalatának dolgozói - közölte Zoroslav Smolinsky, a vállalat dolgozóinak szakszervezeti vezetője.

Smolinsky elmondta: azért döntöttek így, mert nem sikerült megegyezésre jutniuk a vállalattal arról, hogy az új kollektív szerződésbe bekerüljön az alkalmazottak érdekképviselete által szorgalmazott több elképzelés. A dolgozók egyik követelése a bérek 6,8 százalékos emelése.

"Az általunk megfogalmazott követelések az alkalmazottak szociális és anyagi biztonságának javítására vonatkoznak. A munkaadó nem akceptálta a követeléseinket. A kilencedik körben megrekedt az erről folytatott tárgyalássorozat, ezért hirdettünk sztrájkkészültséget" - fejtette ki Zoroslav Smolinsky. Rámutatott: szociális területen a munkavállalók érdekképviselete a munkakörülmények javítását, valamint a fizetett szünet meghosszabbítását szeretné elérni.

A szakszervezet azt akarja, hogy a keresetek emelése ne korlátozódjon az infláció szintjére. A munkavállalók 6,8 százalékos béremelési követelésére azonban a vállalat vezetése mindössze 3,2 százalékos fizetésemelést ajánlott.

A szakszervezeti vezető szerint az érdekképviselet kész arra, hogy újabb tárgyalásokat folytasson a munkaadóval, ugyanakkor a munkavállalók a sztrájkkészültségnél keményebb lépésekre is elszántak. "Ha a munkaadó új ajánlattal áll elő, megnézzük annak tartalmát, és folytatjuk a tárgyalásokat. Az éles sztrájk lehetőségét azonban nem zárjuk ki" - szögezte le Zoroslav Smolinsky.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!